Elsőre egyáltalán nem is rossz ez a 13. hely.

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso elindult és sikeresen teljesítette is élete első Dakar-raliját, ráadásul a vártnál sokkal jobb eredménnyel, ugyanis

a spanyol navigátorával, a motorosok között ötszörös Dakar-győztes Marc Comával a 13. helyre hozta be Toyotáját a legendás versenyen.

A 2020-as Dakar-ralit egyébként Carlos Sainz és Lucas Cruz nyerte meg Minijével – a kétszeres ralivilágbajnok Sainznak ez volt egyébként a harmadik Dakar-győzelme 2010 és 2018 után.

Carlos Sainz on Twitter

?? CAMPEONES! Este 3er Dakar ha sido muy duro pero lo hemos disfrutado! Me sigo divirtiendo, y hemos ido todos los días al ataque. Grande @LucasCruz74 y gracias a todos por vuestro apoyo estas semanas!

Az első szaúdi Dakaron öt kategóriában, autóval, kamionnal, motorkerékpárral, quaddal, valamint az első alkalommal külön géposztályba sorolt, négykerék-meghajtású buggykkal mérték össze tudásukat az indulók, akiknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kellett megtenniük Dzsiddából rajtolva, és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve. (MTI)

A motorosoknál pedig...

Történelmet írva szakított meg egy elképesztő sorozatot az amerikai motoros a Dakaron

Masszív korszak ért véget az 1979 óta sorra kerülő legendás versenyen.

(Fotó: FernandoAlonsoOficial)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve