Három nagy értékű sportautót hagytak hátra egy kínai márkakereskedésben, ami már csaknem egy évtizede bezárta a kapuit. Ferrari és Porsche is porosodik az üres szalonban.

Az elhagyatott autókereskedéseknek megvan a különleges hangulata, a hátramaradó autókat látva úgy érezzük, mintha megállt volna az idő. Pontosan ez jutott eszünkbe a képeken látható szalon láttán is, ami még a 2010-es évek elején zárt be a kínai Kanton városában. A Ferrari és Maserati márkakereskedésben három nagy értékű sportautót felejtettek.

A legérdekesebb a Porsche Carrera GT, amiből összesen csak 1270 példányt gyártottak, és ez az egyik utolsó darab,

ráadásul a három egyike, amit erre a vörös színre fényeztek. 2006-ban készült, az orosz és a német utakat is járta, de nem mentek vele sokat, az órájában nemrég csak 4581 kilométer volt, amikor egy hirdetési oldalon kínálták.

A másik két sportautót is megmentenénk magunknak, a képek alapján a Chevrolet Corvette Z06 és a Ferrari 575 Superamerica is jó állapotban van,

még ha le is eresztett az abroncsuk. A szalonban a képek megfakultak, a kanapékat por borítja, és ki tudja, miért hagyták hátra ezeket az autókat. Reméljük, hogy valaki hamarosan kimenti őket a fogságukból.

(Képek: James Wan)

Ez is érdekelhet:

Tele van régi Subaruval ez az elhagyatott márkakereskedés

A kilencvenes évek közepe óta porosodhatnak itt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Charles Leclerc titokban megházasodott volna? Az esküvői Ferrarija nem semmi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
45% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés