Lehet, hogy nem akkora legenda, mint az F40, de ez a sárga Ferrari épp most érett veteránkorba, ráadásul nem akárki rendelte magának.

A Ferrari alapításának negyvenedik évfordulójára készített szupersportautó, az F40 roppant magasra tette a mércét, ezért a következő, ötvenedik évforduló közeledtével Maranellóban tudták, hogy még különlegesebb autóra lesz szükség. Az F50 ezért amennyire csak lehetett, közel állt a Ferrari versenytechnológiájához. Szénszálas vázra épült a levehető targatetős karosszéria, amelynek kortalan dizájnját a Pininfarina formatervezői álmodták meg.

Látványos idomai alatt kapott helyet egy újonnan fejlesztett 4,7 literes V12-es szívómotor, amelynek alapja a márka ’92-es Formula–1-es autójához készült, majd továbbfejlesztve számos bajnoki címet szerzett a kilencvenes évek GT futamain. Az F50-hez fejlesztett változata ráadásul nemcsak pörgős, de utcai használatra is alkalmas volt.

513 lóerős teljesítményével 3,6 másodperc alatt gyorsított százra, a végsebesség elérte a 325 km/órát.
Még ma is becsületre méltók ezek az adatok, de a kilencvenes évek derekán egyenesen földönkívüliek voltak.

Ma is megadja azt az érzést az F50-es, amikor beülünk a volánja mögé, mintha egy F1-es autót vezetnénk. Kormánykereke és LCD műszerei azonnal emlékeztetnek rá, hogy a bőrkárpit és a klíma ellenére ez egy valódi versenygép. Úgy tervezték, hogy felvegye a harcot a világ legjobbjaival, mint amilyen a McLaren F1.

Mindössze 349 példányt készítettek az F50-esből, a Ferrari legendás mondása szerint egy darabbal kevesebbet, mint amire kereslet volt.

A képeken látható példány pedig több szempontból is különleges. Nem feltétlen azért, mert csak két amerikai specifikációjú változat készült ezzel a Modena sárga fényezéssel, hanem azért, mert első tulajdonosa Ralph Lauren divatmágnás volt, ezért a konfiguráció az ő ízlését dicséri.

Ralph Lauren óriási autórajongó, legendás gyűjteménye a világ legizgalmasabb és legértékesebb sportautóiból áll.

Nem túl gyakori, hogy megválik egy autójától, de az F50-essel éppen ez történt, 2003-ban adta el 5300 kilométerrel az órájában. Következő gazdájánál is gondos kezekben volt, hiszen egy Ferrari-rajongó amerikai házaspár vásárolta meg, akik mindketten Challenge autójukkal versenyeztek.

Gyűjteményük ékköve lett a sárga F50-es, de mivel nem hivalkodásból vették, hanem szerelemből, ezért ritkán mutatkoztak vele. Csak egy pár alkalommal tűnt fel a közönség előtt Ralph Lauren egykori Ferrarija, 2009 óta nem szerepelt nyilvánosan. Gondosan tárolták, és megkapta a gondoskodást, amit megérdemel, ezért most 8700 kilométerrel kifogástalan állapotban keresi új tulajdonosát az éppen veteránkorba lépett ’95-ös F50-es.

Ez is érdekelhet:

Mike Tyson egykori Ferrari F50-ese ütős ajánlat

Befektetésnek sem utolsó a bokszoló megkímélt Ferrarija.

Százmilliárdos értékű autógyűjteményét mutatja meg Ralph Lauren

A legértékesebb klasszikus autócsodák pihennek a kollekciójában.

A világ legjobb állapotban lévő F50-ese ez a Ferrari

A képek láttán azt mondanád, hogy ez egy új autó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.