1987. július 21-én mutatták be Maranellóban az F40-et, az utolsó sportkocsit, amire Enzo Ferrari az áldását adta a halála előtt. Nézd meg róla ezeket az eddig sosem látott képeket!

Most már tudjuk, hogy a Ferrari egyik legnagyobb legendájává vált az F40, amit a márka alapításának negyvenedik évfordulójára készítettek, erről is kapta a nevét. 1984-ben indult a fejlesztése a 288 GTO utódjaként, felelevenítve a márkának azt a korszakát, amikor az utcai autók egyben versenyautók is voltak. Már akkor sok kritika érte a gyártót azért, mert túlságosan kényelmessé váltak a sportautóik, erre adott csattanós választ a spártai F40.

Ék alakú formáját a Pininfarina irodájánál dolgozó Leonardo Fioravanti tervezte meg, a karosszéria kevlár, alumínium és szénszálas elemekből állt össze, az ablakokat műanyagból készítették, így az F40 mindössze 1369 kilogrammot nyomott. 2,9 literes V8-as motorja pedig 478 lóerős volt, így a korának legerősebb és legdrágább Ferrarija volt a leggyorsabb is. 4,1 másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége 324 km/óra volt.

1987-től 1992-ig összesen 1311 példányt gyártottak belőle, az utódjának az 1995-ben bemutatott F50 számít. Most a harmincadik évforduló kapcsán előszedték a Ferrarinál a régi képeket, nézd meg, és ámulj velünk együtt! Már a gyári képek is lenyűgözőek, és akkor a korabeli találkozókról, vagy az új szerzeményük mellett büszkén feszítő sztárokról készült fotókat nem is láttad. Még több hasonlót nézhetsz meg egy kiállításon, amiről itt mondunk többet.

Az F40 premierje 1987. július 21-én Maranellóban
Piero és Enzo Ferrari 1987-ben
Ferrari F40-találkozó Németországban 1992-ben
Ferrari F40-találkozó Németországban 1992-ben
Ferrari F40-találkozó Németországban 1992-ben
Sylvester Stallone Fioranóban 1990-ben
Nick Mason, a Pink Floyd dobosa Maranellóban 1992-ben
Roberto Baggio Maranellóban 1992-ben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve