Az csak egy dolog, hogy a Ferrari tudja, hogy nem jó az autó, de nem is tud vele mit kezdeni.

A csapatfőnök Mattia Binotto és a sportigazgató Laurent Mekies is kimondta a Ferrari számára kifejezetten fájó igazságot, hogy baj van az autó teljes koncepciójával – gyakorlatilag éppenhogy csak azt nem mondták ki, hogy szar az egész autó úgy, ahogy van.

A Ferrari hat verseny során nem mutatott túl sokat: egy 2. hely, és három 3. hely. Eközben a Mercedes minden futamon dobogóra állhatott: hat futamgyőzelem, öt 2. hely, egy 3. hely - a két csapat között 118 pont a különbség a konsturktőrök között.

Oké az autó nem jó, a legnagyobb baj viszont az, hogy nem is lesz jobb, ugyanis:

„Egyelőre nincs is olyan fejlesztésünk, ami jelentős hatással lenne a szezon kezdete óta fennálló problémákra. Kanadára is az az autónk van, ami eddig volt.”

Binotto ugyanakkor abban bízik, hogy a hétvégi nagydíjnak otthont adó kanadai pálya más, mint az eddigiek: tempósabb, vagyis a Ferrari motorerejét akár ki is használhatják – hacsak nem adja meg magát megint az energiaforrás.

Kicsit más, de eközben meg...

Vettel mindent cáfol

Sejthető volt, hogy nem úgy van az.

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Getaway néven hétüléses autót mutatott be a Subaru

Új rekord a Nürburgringen: a Ford GT lett a leggyorsabb benzines autó

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés