Nem lehetett könnyű feladat utódot készíteni a stílusos Fiat 500-asnak, de a szögletes 126-os a maga módján óriási siker lett, nagyrészt annak köszönhetően, hogy Kispolszkiként a vasfüggöny mögé is eljutott.
A kilencvenes évek végéig az európai újautó-kínálat legapróbb típusának számított a mindössze három méter öt centi hosszú Fiat 126, ami éppen ötven évvel ezelőtt jelent meg. Az ikonikus Fiat 500 utódja a kerek idomok helyett határozott és szögletes vonalakra váltott a hetvenes évek stílusában, megoldást keresve az egyre zsúfoltabb nagyvárosok közlekedési problémáira.
A modern városi kisautó ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, amikor 1968-ban a zseniális Pio Manzù megalkotta a City Taxi névre keresztelt prototípust. A bergamói dizájner egy apró, mégis tágas városi autót képzelt el a Fiat 850-es alapjára, és ezt a koncepciót folytatta a 126-os is, ami négy évvel később, 1972-ben mutatkozott be a torinói autószalonon.
Biztonság és tér
A dizájn Sergio Sartorelli munkája, és bár a kisautót ismerve megmosolyogtatóan hangzik, de a 126-os fejlesztésénél a biztonság volt az egyik legfőbb szempont. A karosszériát ugyanis gyűrődőzónával tervezték meg, az összecsukló kormányoszlop nem okozott sérülést ütközéskor, és az üzemanyagtank is biztonságosabb helyre, a hátsó ülés alá került.
A szögletes forma és a jobb térkihasználás egyben azt is jelentette, hogy a 126-os tágasabbá vált az elődjénél,
az utastere modernebb és jobban felszerelt lett. A műszaki felépítése az 500-as receptjét követte a hátulra épített kéthengeres, léghűtéses motorjával, de a négysebességes váltó szinkronizált fokozatai végre kényelmesebbé tették a vezetését.
A korabeli reklámját látva nem lehet nem imádni ezt a csöppséget:
Mert ez műanyag
1976-ban megjelent az enyhén megújult 126 Personal, amit a krómozott helyett a modernebb műanyag lökhárítójáról lehet felismerni. Az utastérbe új kormánykereket szereltek, a műszerfal egy részét kárpittal borították, kényelmesebb futóművel, hatékonyabb fékekkel, és dinamó helyett generátorral szerelték fel a kisautót.
Black és Silver, majd Brown és Red néven rendkívül stílusos különkiadásokat is kínáltak belőle.
A 126-os gyártása 1972-ben a Fiat újonnan felépült cassinói üzemben kezdődött,
majd a bővülő kereslet kielégítésére, és elsősorban a különleges változatok, mint a jobbkormányos vagy a vászontetős modellek számára palermói Temini Imerese gyárában és a Fiathoz újonnan csatlakozott Autobianchi desiói üzemében is elindult a termelése.
Kispolszki
Számunkra mégis fontosabb, hogy 1973-tól a Fiat licensze alapján a lengyelországi Bielsko-Biała, és ’75-től Tychy is ontotta a kisautót Polski Fiat 126p néven a keleti blokk országainak. A gyártását lengyel alkatrészekből Jugoszláviában is elkezdték Zastava 126 néven, és kéthengeres bokszermotorral még Ausztriában is próbálkoztak vele, de a népszerűsége messze nem érte el a Steyr-Puch 500-ét, 1975-ig csak 2500 darabot gyártottak belőle.
1979-ben több mint 1,35 millió példány után a Fiat 126 olaszországi gyártása befejeződött, de a kisautó pályafutása még messze nem ért véget, csak már a nyugati piacokra is Lengyelországból érkeztek a példányok Made by FSM néven. A nyolcvanas évek derekán ismét frissítettek rajta, integrált lökhárítóval, új műszerfallal és immár kulcsos indítással szállították.
Két henger ereje
A motorja eredetileg az 500-asból származó 594 köbcentis, léghűtéses kéthengeres volt, ami 23 lóerős teljesítményre volt képes, akkoriban ez is elegendő volt az 580 kilogrammos kiskocsihoz. 1977-ben a hengerűrtartalmát 652 köbcentire növelték, és a teljesítménye ugyan nem változott, de a nyomatéka 39-ről a félelmetes 43 Nm-re nőtt.
Még nagyobb újdonság volt az 1987-ben megjelent 126 Bis, amit egy 704 köbcentis, 26 lóerős vízhűtéses motorral szereltek,
a 13 colos kerekeken a végsebessége elérte a szédítő 116 km/órát. A motorját 90 fokkal elfektették, ezért fölötte maradt hely csomagtartónak, ezt a változatot a felnyitható hátsó szélvédőről és a nagyobb oldalsó légbeömlőről lehet felismerni.
Lengyel barátság
Nyugaton már csak a 126 Bis maradt a kínálatban, de számunkra továbbra is készült a jó öreg léghűtéses változat. A Kispolszkiból számtalan prototípust álmodtak, például kombit, ami sosem került gyártásba, és kabriót, amiből viszont készült egynéhány példány. A Bosmal üzemében még platós változatot is építettek a találékony lengyelek.
1991-től már nem készült exportra, hiszen érkezett az utódja, az orrmotoros Cinquecento, de a lengyel beceneve után Maluch névre keresztelve még egészen 2000-ig gyártásban maradt, az FSM-nél több mint 3,3 millió példánya hagyta el a futószalagokat.
Az olasz testvérével együtt összesen 4,67 millió példány készült belőle, azaz végül jóval több, mint az 500-asból.
Lehet, hogy nem olyan stílusos, mint az 500-as, de a mi szívünknek talán még kedvesebb is az egérkamion, aminek óriási rajongótábora van a lengyeleknél, de az egykori keleti blokk többi országában, így nálunk is sokan a szívükbe zárták az európai piac egyik legapróbb, és egyben leghosszabb ideig gyártott farmotoros kisautóját.
Ez is érdekelhet:
Ilyen modern utódot is kaphatott volna a Kispolszki
A jövő városi autójának szánták 1974-ben.
A hetvenes években „terepjárót” is építettek a Fiat 126-ból
Igen, a Kispolszkiból.
Járnánk a várost ezzel a modernizált Kispolszkival
Nekünk bejön, te mit szólsz hozzá?
