Hiába tervezték az első pillanattól elektromos városi autónak az új Fiat 500-ast, a Stellantis terve nem jött be. Ezért aztán alapos áttervezés után hamarosan benzines mild hibrid változatban is elérhető lesz a retró Fiat.

Többször szüneteltették már a Fiat 500e gyártását a halvány kereslet miatt, ezért a Stellantis lépésre kényszerült. Ennek eredménye, hogy az előzetes terveket áthúzták és az új 500-as benzinmotorral és mild hibrid hajtással is elérhető lesz, méghozzá az alapmodellben három pedállal és hatfokozatú kézi váltóval a középkonzolon.

Azonos a formaterv, de nagyon más technika van a benzines Fiat 500-asban.

Ellentétben a MINI Cooperrel, ahol a frissen fejlesztett elektromos változat és az alaposan felújított korábbi benzines modell fut párhuzamosan, a Fiat 500-as karosszériája ugyanaz, mint az elektromos változaté, csak az orrán lévő hűtőnyílás és a hátsó lökhárító alatt megbúvó kipufogóról lesz a különbség.

Műszaki adatokat még nem közölt a Fiat, de annyi már tudható, hogy 2025 novemberében indul be a torinói gyárban a benzinmotoros Fiat 500-as sorozatgyártása, amivel együtt az üzem éves darabszáma elérheti majd a százezres határt.

Ez is érdekelhet:

Elektromosan is izgalmas az Abarth 500e Turismo

Elektromos, mégis van kipufogóhangja.

3+1 ajtós változatban is itt az elektromos Fiat 500

Jön egy kisebb hatótávú, de olcsóbb kivitele is.

A 90 éves Giorgio Armani tiszteletére készült a limitált szériás Fiat 500e

Egyszerre ünnepelte születésnapját a 125 éves Fiat és a 90 éves Giorgio Armani, ez pedig remek alkalom volt egy limitált szériás Fiat 500e-hez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés