Minden tekintetben új korszakra rúgja rá az ajtót az Abarth 500e, mely nemcsak a sportos Fiat 500-at menti át a jövőbe, hanem az egész világon kapható modellként mindenütt megmutatja, milyen is a sportos, olasz városi autó.
Nem maszatoltak sokat az Abarthnál, egyszerűen kimondták, hogy az 500e minden tekintetben felülmúlja a korábbi benzines változatot. Az olaszországi Balocco tesztpályán az elektromos változat egy másodpercet ver a turbós benzinmotorral szerelt 695-ösre.
Elektromos hajtása miatt jobb a súlyeloszlása és több a nyomatéka, a hosszabb tengelytáv miatt pedig stabilabb az Abarth 500e.
42 kWh kapacitású akkumulátorcsomagja az 500e-ből érkezett, de a 155 lóerős teljesítményű villanymotor új az Abarthban. 85 kW-os gyorstöltőjével öt perc alatt a napi ingázáshoz szükséges 40 kilométert magába tudja szívni, a 80%-os töltöttséget pedig 35 perc alatt éri el.
Mindent megtettek annak érdekében, hogy azok se fanyalogjanak, akiknek az elektromos hajtás még a sótlan autózást jelenti. Az Abarth nem intézte el annyival, hogy a villanyautó anatómiájánál fogva alacsony tömegközéppontú, ezért a vezetése közben is magabiztosabban irányítható.
Három vezetési módja közül a Scorpion Street és Track módokban adja le maximális 155 lóerős teljesítményét és 235 Nm nyomatékát.
Turismo módra kapcsolva takarékosabb üzemre vált az autó, amiben a gázpedál reakciói is lágyabbak lesznek, a teljesítmény 136 lóerőre csökken, a nyomaték pedig 220 Nm-re. Ebben az enyhébb és a Scorpion Street módban gázelvételkor visszatermel, így akár egy pedállal is vezethető.
Fontos szempont volt a hangi élmény is, amiben hagyományosan erősek az Abarth modellek. Az elektromos hajtás lehet akár csendes is (leszámítva a gyalogosokat figyelmeztető hangokat), de a hanggenerátor a sebesség és a fordulatszám alapján a benzinmotoros Abarth hangzását is visszaadhatja a vezetőnek.
Álló helyzetből 100 km/órás sebességre hét másodperc alatt rántja fel magát az elsőkerék-hajtású Abarth 500e, de 20-ról 40-re és onnan tovább 60-as tempóra is egy másodperccel hamarabb gyorsul, mint a 695-ös.
Feszesebb futóműve, szélesebb nyomtávja pedig nemcsak nagyobb kanyartempót enged meg, hanem megadja a dögös kiállást is.
Morcosan néznek rajta a LED-es fényszórók, a lökhárítók és a küszöbök pedig sportosabb fazonúak, az egésznek elképesztően jól áll ez a szövegkiemelő filc szín. Sötétszürke tükörházairól és az ajtók mögötti míves kis logóról is könnyű lesz felismerni a legmérgesebb elektromos 500-ast.
Ez is érdekelhet: