Simone Resta újra a Ferrarinál dolgozik.

Benne lógott a levegőben, hogy a pocsék szereplés miatt a Ferrari visszahívja korábbi főtervezőjét, a 2018-as év közepén az akkor még Saubernek, most már Alfa Romeónak kölcsönadott Simone Restát, ez pedig most meg is történt.

Azt pontosan nem tudni, hogy az Alfa Romeo technikai igazgatói posztját elhagyó, szakember milyen pozíciót tölt be a maranellóiaknál, de a csapatfőnök Mattia Binnotto annyit elárul, hogy a belső átszervezés  (=az új infrastruktúra megerősítése)  miatt volt rá szükség, valamint hogy

„november elsején áll munkába és egyike lesz a csapat tartópilléreinek”.

Az erősítésre pedig nagy szükség van, az autóval ugyanis nagy bajok vannak:

A Ferrari beismerte, amit eddig is tudni lehetett

Úgy tűnik, egész sok terültelen vannak bajok az autóval.

 

 

(Forrás: motorsport.com, fotó: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni