Donald N. Frey volt a 60-as évek elején a Ford termékmenedzsere, akihez a Mustang mellett a Jeep CJ-5, az International Harvester Scout és a Toyota Land Cruiser ellen bevetett Bronco terepjáró ötlete is kapcsolódik. Az autót végül Paul G. Axelrad tervezte meg és az első agyagmodellek elkészülése után nagyjából fél évvel hagyta jóvá Lee Iacocca.

Egészen addig volt sikeres a Bronco, amíg meg nem jelentek az első aszfalton is komfortosan vezethető szabadidő-autók.

Amíg az első generáció kifejezetten a járatlan utaknak szólt, addig az 1978-ban bemutatott második Ford Bronco már nem a kőkemény terepjárókat célozta meg, hanem az olyan korai SUV-kat, mint a Jeep Cherokee vagy a Chevrolet K5 Blazer. Kifejezetten a modellhez fejlesztett alváz helyett a Bronco már a Ford F-sorozatának alapjait használta, sokkal inkább az összkerekes F-100 rövidített változata lett.

Eredetileg már a 70-es évek közepén bemutatták volna a személyautósabb Broncót, de az 1973-as olajválság utáni financiális nehézségek és a takarékoskodás pártján álló intézkedések miatt a Ford csak a 80-as évekhez közeledve tartotta meg a premiert.

Ebben az időszakban lett elérhető a Broncóhoz, a különböző platósokhoz és az Econoline-hoz a Free Wheeling csomag.

Évtizedek után a Bronco Sport szabadidő-autón tér vissza ez a stílusos kiegészítő, mely a naplemente színeit hozza el a gépháztetőre és az autó oldalára, valamint az utastéri kárpitokra is. A pirosból narancssárgán át citromsárgába hajló dekoráció éppen annyi retró fűszert ad a formához, amennyi jól áll az igazi Broncónál kisebb és sokkal inkább a hétköznapoknak szóló Ford Bronco Sportnak.

Mivel a Free Wheeling limitált széria a Big Band felszereltségen alapul, ezért akár az 1,5 literes, turbós alapmotorral is elérhető, mely 181 lóerős és 258 Nm nyomatéka van. Ehhez egy nyolcfokozatú automata váltó kapcsolódik és összkerékhajtás.

Ez is érdekelhet: