Csak a bemutató időpontja volt kérdéses, hiszen a Ford már korábban elárulta, hogy elkészült a Focus új generációjával. A negyedik szériás modellről egy hét múlva rántják le a leplet, addig is néhány részletét megmutatják.

2011-ben jött ki a Focus harmadik generációjával a Ford, ezért éppen itt volt az ideje annak, hogy vadonatúj utódot mutassanak be. A prototípus példányai már az utakat járták, méghozzá nem is titokban, hiszen a gyáriak elég feltűnő színes álcát készítettek neki, mintha éppen arra akarták volna sarkallni a szemlélődőket, hogy fotózzák le és osszák meg.

Most egy leplezetlen példányt mutat meg a Ford, igaz, ahogyan ilyenkor szokás, egyelőre részletekben. A kémfotóról kiderült, hogy az új Focus arányai sportosabbak lesznek, a legutóbb közzétett videón pedig láthatjuk, hogy a részletei a nemrég bemutatott Fiestát idézik fel. A többire sem kell sokat várnunk, hivatalosan április 10-én leplezik le a kategória új sikermodelljét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában