Teljesen váratlanul hullt az ölembe tesztelésre egy konnektoros Ford Kuga, és a maga váratlanságában meglepő felfedezésekhez vezetett. A hajtáslánc (szívó benzines + elektromos motor) csodáiba most nem megyünk bele, ellenben ecseteljük kicsit, mi is okozta a meglepetést.

Az autózást városi környezetben alapvetően nem találom élvezetesnek. Nem is nyűg, az ember elintézi a dolgát, azzal kész. Budapesten ritka az örömautózás, na. Ezzel szemben a Fordba beülvén már az első benyomások is megleptek: minden kézre áll, semmi sem bonyolult, áttekinthető mindenféle gomb, kapcsoló, kijelző, mindennek a kezelése abszolút magától értetődő. Tulajdonképpen nem is igen néztem szét, csak elindultam,

mintha világ életemben ezzel az autóval közlekedtem volna, noha a valóságban leginkább egy öreg benzinessel járok.

Amikor megkaptam az autót, ment az ülésfűtés, az elődöm a Dózsa György-projekt keretében 29 Celsius-fokon és max fokozaton hagyta – teljesen természetes mozdulattal nyúltam oda kikapcsolni, ami egy feleslegesen túldigitalizált, laptoposított autóban egyáltalán nem biztos, hogy így történt volna.

Nem rossz, de hol van még a vége a meglepetéseknek? Jöttek egyéb utak, például a késő esti Budapesten, ahol (még ott is!) azon kaptam magam, hogy élvezem az autókázást. Hogy mennék még egy kicsit, csak úgy, a vezetés kedvéért.

Automata váltóval nem művészet vezetni, az élvezeti érték több dologból adódott össze: újdonságélmény, minden megy magától, klassz, ahogy az elektromos motor összedolgozik a benzines pajtásával. Az egész autó kezelése annyira sima, annyira kompakt, hogy nem győztem csodálkozni.

Aztán a futómű: szerencsésen áthajtottam székesfővárosunk néhány, nyugodt szívvel legendásnak nevezhető sínpárján, és az autó nemhogy szétesni nem akart, de alig lehetett érezni az egészből valamit.

Se zaj, se ütés. Most nem mondom, hogy ettől fogva szándékosan járdaszigeteken gázoltam át lelkesen, ellenben egy-egy szelídebb kátyú előtt nem húztam félre a kormányt, már csak kíváncsiságból sem – és tényleg bitang jól kidolgozza az úthibákat a járgány. Na, amikor az ember ilyenekkel játszik, meg gyorsít full electric módban hangtalan, meg önkéntelenül is lendületesebben veszi a kanyarokat, akkor bizony élvezi a vezetést.

Játék volt az üzemmódok váltogatása is. Igaz, a jelzett hatótáv sokkal gyorsabban fogy, mint kellene, ha tisztán elektromos módban hasítunk, cserébe a negyedik, akkutöltő módban viszonylag hamar össze tudunk szedni újabb e-kilométereket. Persze önmagában – noha szórakoztató – nem éri meg tisztán elektromosan közlekedni, még a városban sem: hibrid üzemmódban szépen összedolgozik a két hajtáslánc, így dicséretesen takarékos bír lenni.

Pont ott próbáltuk ki a Kugát, ahol a legjobban érvényesülnek az erényei: az agglomerációban.

Mintha egyenesen a Vértesben megbújó rokonok felkutatására tervezték volna a kocsit. Beül a két gyerek, két lány, elevenek mint a tűz, és nyomban vizsgálgatni, meg dicsérni kezdik az autót. Az elismerést kifejező morfémáktól eljutunk a részletek felfedezéséig: saját világítás mindenkinek, saját klíma mindenkinek, jóégmennyihely, mi az a narancssárga a visszapillantón?

Természetesen a holttérfigyelőre figyelt fel a gyermek, és bár van minden alap vezetéstámogató rendszer, zömmel ezeket kikapcsoltam inkább. Merthogy Etyek felé tartván – a Kúria Borászat ismert és szeretett épületét kerestük fel – elég furcsa jelenséget okozott a sávtartó. Erős oldalszél volt ugyanis, meg még sok kanyar, így

egy pillanatra olyan volt, mintha hárman vezetnénk a kocsit: az oldalszél lökdösött, a sávtartó korrigált, én meg erősködtem, hogy hahó, itt vagyok ám én is, alattunk meg kanyargott az út.

Szóval, miután egyébként is ajánlott sávot tartani, a továbbiakban magamhoz vettem ezt a hatáskört. Tesztelgettem a ráfutásgátlót, amitől csak nézett rám a család (hogy vezetsz már!), aztán meglepődtek, hogy én alapvetően nem csinálok semmit, csak figyelek. Jó móka ez, de annyira egyszerű és kézenfekvő minden ebben az autóban, hogy ezt az elég egyszerű vezetési „feladatot” nem egyszerűsítettem még tovább.

Nagyon simán megjártuk az agglomerációt, spontán teszteltük a bluetooth-szal párosított telefon funkcióit – többek közt az örök 'milyen hangos legyen a zene' vitával –, élveztük, hogy minden elfér, mindennek van helye, és bár egész sokat megyünk elektromos hajtással, egyáltalán nem kell néznünk a hátralévő kilométereket, simán elég.

Kugáztunk már, fogunk is még, ezért aztán minden részletre, technikai megoldásra nem térünk ki itt (de ajánlunk ilyen tartalmat házon belülről). A konklúzió azonban nem maradhat el: ha kell egy családi autó, amiben minden és mindenki kényelmesen elfér, aminek a vezetésében apa is örömét leli, és amivel anya sem áll fejre az első autópálya-lehajtónál, akkor nem biztos, hogy megéri tovább keresgélni.

(Fotók: Bodor Tamás/Player.hu)

Ha alaposabban érdekelnek a használati módok a Kugánál:

Ha pedig maga a Kuga érdekel még: