Sárga fényszórója miatt is különleges lehetne, mégis a kulcsán és az övcsaton található HF2 monogram árulja el, miért ér sokat ez az 1966-ban gyártott Ford Mustang GT kabrió, ami a Le Mans-i futamon is megfordult.

Henry Ford II a legidősebb unokája volt a márkát alapító Henry Fordnak. 1945-től az autógyártó elnökeként dolgozott, és franciaországi tartózkodására rendelték neki ezt a csodás Mustang GT kabriót, ami 1966-ban készült. A festése és a világos bőrkárpitja is eltér a szériától, mégis arról ismerni fel, hogy a kulcsaira és az övcsatjaira a HF2 monogram került.

A 4,7 literes V8-assal szerelték, abból is az erősebb változattal, ami 271 lóerős teljesítményt adott le.

1966-ban a 24 órás Le Mans-i futamon is szerepet kapott a Mustang, Henry Forddal a volánnál, aki ezzel nyitotta meg a pályát. Sikeresen, tegyük hozzá, mert a Ford abban az évben először győzte le a Ferrarit, amit még három diadal követett.

1967-ben egy francia Ford-kereskedő, Robert Chalet meggyőzte az importőrt, hogy adják el neki a főnöki Mustangot,

amiben addigra 15 ezer kilométer volt. Az autó mostanra a fiához került, aki eredeti állapotban őrizte meg, és küldte el a Retromobile aukciójára. 185 ezer eurót, vagyis 60 millió forintnak megfelelő összeget adtak érte.

Ez is érdekelhet:

Megőrülünk ezért a bőrbe kötött ’67-es Ford Mustangért

A külseje gyári, belül mindent bőr és szénszálas anyag borít.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés