Reggel hétkor beültünk a kocsiba, 130-cal elmentünk Hegyeshalomig, onnan országúton Bécsbe, megnéztük a képeket és a dinókat, majd este 9-re otthon is voltunk.
Javában dúl az idei rendkívüli téli szünet, tél ellenben nincs. Aszongya az internet: 10-15 fok várható egész héten napközben. Nekem meg közben pont van otthon egy tágas, kényelmes elektromos autóm, aminek nettó 95 kWh az akkukapacitása, tehát még autópályán is megbízhatóan tud 300 kilométert egy feltöltéssel. Mihez kezdjünk tehát ezen az amúgy unalmasnak tűnő januári szabad csütörtökön? Mondjuk menjünk el Bécsbe kulturálódni!
Bármilyen látványosan is épül a villanyautós infrastruktúra és bármennyire és fejlődnek a kocsik, nőnek az egy töltéssel akár nagy sebességgel is megtehető távolságok, mindig van egy csomó bizonytalansági faktor a nem rutinszerű, nem rövid távú e-autózásban. Például arra, hogy lehet felkészülni, hogy az indulás előtti estén a hülye kutya (tényleg az: két kutyánk van, egy okos meg egy hülye) beleszalad a garázs előtt álló villanyautó töltőkábelébe és kirántja a konnektorból a csatlakozót?
Egy szerencsénk volt: amikor este a lányom ment ki nyúlalmot cserélni (igen, jól olvastad), észrevette, hogy a földön fekszik a villásdugó. Így még idejében vissza tudtam dugni, és nem kellett reggel 89%-os töltöttséggel megkezdeni a túrát (ennyit mutatott a műszer Karcsi kutya akciója után).
Mondjuk úgy is kiadta volna. Az út a mi házunktól (ami Budapesttől 50 km-re van délnyugatra) Hegyeshalomig 140 kilométer az M1-esen. Ott lemegyünk a pályáról, mert
az osztrák matricát a határtól Bécsig még tíz euróért, tehát mulatságos módon a mi tíznapos matricánknál jóval olcsóbban sem veszem meg ezért a rövid útért,
hogy aztán a kinti 10-es főúton a hangulatos burgenlandi vidéken még 73 kilométer leautózásával ott legyünk a kiszemelt, elektromos autó-töltővel is felszerelt bécsi mélygarázsban, a Belvedere-kastélyoktól alig pár perc sétára.
És ez az egész pontosan így is történt. 210 kilométert, ebből a kétharmadát 130 tempomatos autópályázással úgy nyomott le az okkersárga villany-Mustang, hogy a reggel 6-7 fokosról lassan 10-14 fokosra melegedő külső hőmérséklet mellett a 22 fokra állított fűtéssel együtt is maradt még 40 százaléknyi energia az akkupakkban. Ha Budapest közepéről indulunk Bécs közepére, végig autópályán, akkor is vígan odaértünk volna.
A bécsi mélygarázsok sokaságából egy olyat választottam, amit Európa legnagyobb parkolóház-üzemeltetője, az APCOA működtet, abban pedig az energiát Ausztria egyik legnagyobb rácssűrűségű villanyautó-töltő hálózata, a Smatrics biztosítja az e-autóknak. A parkolást-töltést jó angol és minimális némettudással nem gond előre megtervezni, ennyi viszont kell a dologhoz. Kikeresni a célpontot a Google Mapsen, előre letölteni és a bankkártyámmal összekapcsolni a Smatrics mobilappját gyorsan ment, de ez az egész e-autós túratervezés még így is messze van a tökéletestől. (Hogy mennyire messze, arról hamarosan egy külön cikkben is megemlékezem, annyira felidegesített az az átláthatatlan, tervezhetetlen, összehasonlíthatatlan európai e-autós őskáosz, ami most van.)
Na de milyenek voltak a múzeumok?
Időigényesek! Úgy számoltam, a Bécsben általánosan jellemző este 6-os zárásig két objektum, a Belvedere-kastélyok és a Természettudományi Múzeum kényelmesen belefér. Két szép épület és egy csomó festmény az egyikben, pár dinoszaurusz-csont meg kitömött nyulak a másikban: hamar végzünk ezekkel és még egy wiener schnitzel is kényelmesen bele fog férni dél körül. Hát – nem fért bele.
A Belvedere-tömböt két barokk kastély és a köztük elterülő lejtős park alkotja. A Magyarország felé vezető főút (Rennweg) mellett fekvő, akkor még üres fejlesztési területben Savoyai Jenő herceg látta meg a lehetőséget 1697-ben. Megvette a placcot, amelyen megépíttette először az Alsó-, majd a Felső-Belvedere kastélyt.
A névválasztás (kilátó, szép kilátást biztosító hely) egyáltalán nem véletlen. Az alsó Belvederéből remek kilátás nyílik a felsőre, a felsőből pedig az alsóra. A felső kastély esetében komoly bónusz, hogy az alsó kastély mögött a Duna partján fekvő alsó városrész is remekül belátható. Plusz még, ha ilyen szépen esik az eső a januári napsütésben, mint csütörtökön esett, a Belvedere-élmény extrém módon képes kiteljesedni:
A Belvedere-kastélyok legfontosabb mai funkciója, hogy festmények lógnak a falaikon. Ottjártunkkor épp Gustav Klimt életműve körül forgott minden, de láttunk van Gogh-okat, Monet-kat és egy csomó olyan képet és miegyebet a középkorból és onnan felfelé, egészen a zavarba ejtő kortárs audiovizuális dolgokig, amelyek alkotóiról ugyan a magam szörnyű tudatlanságában soha nem hallottam, ellenben a művek nagy többsége így is lenyűgözött.
A Belvedere-tárlat elképesztően színes, humoros és megunhatatlan. Én még galériában eddig ilyen jól soha nem szórakoztam. Klimt képei is jók voltak persze, de mutatom inkább az én kedvenceimet – és ez tényleg csak a jéghegy csúcsa, ámulatból ámulatba estem, főleg a középkori szekcióban! (Jegyár: 17,5 euró felnőtteknek, 19 éves korig ingyenes.)
Most mi legyen: félóra séta vagy pár perc autózás egy másik mélygarázsig? Az utóbbi megoldást választottuk, mert már szinte éreztünk, ahogy rávágódik az orrunkra az időablak a Természetörténeti Múzeum bejárására. Anyagilag rosszul jártunk. Tíz extra eurónk bánta a mélygarázs-váltást, míg az elsőnél maradva megálltunk volna az egész napos 8 eurós tarifában.
Az élmény viszont abszolút kárpótolt minket, mert a tömény bécsi barokk építészetet mindenféle fosszíliával, holdkőzettel(!), csontvázzal és formalinban eltett állatbefőttel kombináló Naturhistorisches Museumban (belépti díj felnőtteknek 14 euró, 19 év alatt ingyenes) minden eltöltött másodperc, minden megbámult vitrin aranyat ér! Íme, néhány kép érdekes dolgokról, de ez a kis válogatás is épp csak megcsillantja, mi is vár a látogatókra ebben az 1881-ben elkészült csodás, historizáló épületben:
És milyen volt a kocsi?
A mi polgári bécsi túránk nem pont az a tesztprogram volt, amin a 487 lóerős, 860 Nm-t produkáló Mustang Mach-E GT úgy igazán megmutathatta volna a legjobb arcát, de sebaj: az ereszd-el-a-hajam-üzemmódról már úgyis beszámoltunk a kocsi nemzetközi menetpróbáját követően. Kiderült ellenben, hogy a 3,7 másodperces 0-100-készség, a két és negyed tonnás tömeget 200 km/h-s végsebességről is biztosan megfogó Brembo-fékrendszer és a gyors kanyarokat támogató futómű remekül megfelel normális családi autókázásra is.
Ha kicsit hirtelen is minden megindulás és bólintós minden fékezés, a Mustang Mach-E GT valójában nagyon kényelmes túrakocsi is tud lenni.
Tágas és csendes a kabin, szépen szól a B&O hifi, kiváló és stabil a klímakomfort, ami ritka villanyautós erény! A vezetéstámogatás sem idegesítő, mert a tempomat a követőradar nélkül is használható és a sávtartást is könnyű kikapcsolni az egyik kormánygomb kétszeri megnyomásával. Meglepő, de ezzel a rettentően gyorsuló kocsival lassan is lehet menni. Bár ehhez hasznos segítségül hívni a tempomatot, mert ha mi adjuk a gázt, a bécsi 30-as zónákban is egy szempillantás alatt jóval 60 felett találjuk magunkat, pedig épp csak elindultunk a zöld lámpánál...
És nem eszik sokat. A nap végén 80%-ra töltött akkuval, feleségem fitneszórája szerint lábunkban a két kastélyban és a múzeumban lenyomott 15 ezer lépés jóleső fáradtságával hagytuk ott Bécset. Az út hazafelé is kellemesen eseménytelen volt. 14 órával az indulás után, vissza is 130 tempomattal az M1-en, még mindig 19 százaléknyi energiával gurultunk be a garázs elé, ezúttal kicsit szorosabbra parkolva a konnektorhoz, hogy a kutya ne férjen el a kocsi és a fal között. Jó kis nap volt, jót kirándultunk, jót autóztunk, és nagyon bírtam az érzést, hogy 440 kilométer ide vagy oda, ez az egész most egy gramm közvetlen CO2-emisszióba se került.
Átlagfogyasztás: kb. 23 kWh/100 km, aminél láttam már rosszabbat hasonló használat mellett sokkal kisebb és gyengébb e-autóktól is.
Bár még ma sem tökéletes az e-autós infrastruktúra, az elektromos Mustangból pedig soha nem lesz igazi Mustang, villanyautózni akkor is jó, a bécsi múzeumokat nagyon megéri megnézni, a Ford Mustang Mach-E GT pedig egy átkozottul jó kocsi!