A Petrányi család 1973 óta szereplője a hazai autós világnak.

Akkor, családi összefogással, egy kis autóalkatrész üzletet nyitott Petrányi István a Kerepesi úton. A boltnak hamar jó híre lett, mert megbízható szolgáltatást tudott nyújtani, ami a 70-es évekre nem volt jellemző.

Ez az üzleti koncepció nem előre megtervezett módon, hanem otthonról hozott értékek alapján alakult ki. A szorgalmas munka, a tisztességes hozzáállás meghozta a gyümölcsét: 1992-ben a Petrányi család nagy elhatározásra jutott: megnyitották a Kerepesi úti Ford márkakereskedésüket. Rendkívül büszkék arra, hogy sok olyan visszatérő ügyfelük van, akik már az első években is a Ford Petrányit tüntették ki bizalmukkal.

A cég ma is családi vállalkozásként, az emberi kapcsolatokra építve működik. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért, mára a Ford Petrányi Magyarország egyik legmeghatározóbb autókereskedésévé nőtt. A személyes kapcsolatok nem csak az ügyfelekkel és a partnerekkel fontosak a cégnek, de a dolgozókkal is. Sok olyan munkatársuk van, akik a kezdetek óta a cégnél dolgoznak, de tucatnyian vannak 20 évnél régebben a cégnél. A 10 éves munkaviszony pedig egészen gyakori.

Az új és használtautó értékesítés mellett, a szervizszolgáltatás is magas színvonalon működik, nem csak a hihetetlenül szigorú Ford gyári technológiák és minőségi sztenderdek miatt, de a Petrányi cég számára olyan fontos szakmai elhivatottság miatt is. A szervizbe vidékről is hoznak autókat szép számmal.

A folyamatosan bővülő szolgáltatások mellett, idén rendkívüli hangsúlyt fektetnek az online alkatrész áruházukra. A Petrányi cég alkatrészkereskedelmi gyökereihez kicsit visszatérve, gondos tervezés és előkészületek után rendkívül fejlett virtuális alkatrészáruházat hoztak létre. Európában az egyik legnagyobb Ford alkatrészkészletből, néhány kattintással elérhetők a legegyszerűbb és a legösszetettebb alkatrészek is. A tízezernél is több gyári alkatrész kedvező áron, országszerte házhozszállítással áll a vásárlók rendelkezésére.

A gyári minőség rendkívül fontos, hiszen egy Ford is csak annyira megbízható, mint a leggyengébb alkatrésze. Ezért tartják nagy sikernek, hogy az árak tekintetében nagyon versenyképesek tudtak maradni, miközben a minőségben nem kell kompromisszumot kötnie egyetlen vásárlójuknak sem.

(hirdetés)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés