Kipróbáltuk a Ford S-Max Hybrid ST-Line verzióját. Vadul néz ki, de nem az.

A Ford S-Max Hybrid sok családnak bearanyozza a napjait, és még többnek pedig bearanyozhatná. Egy tágas beltérrel megáldott – akár hétszemélyesre bővíthető – autó, amely ráadásul az ST-Line verzióban igazán vadul is néz ki. Ráadásul a 2,5 literes benzinmotor a hibrid hajtással igazán jól hangzik.

Aztán kiderül, hogy a valóságban az a 190 lóerő vajmi kevés a tempós autózáshoz vagy az országúti előzésekhez.

Aki ilyenre vágyik, inkább válogasson a dízelmotorok közül, ahol a 190 lóerős motor nyomatéka nem 200, hanem 400 Nm. Azzal valószínűleg lehet tempósabban közlekedni, igaz, akkor elveszítjük azt az érzést, hogy a hibrid technikának köszönhetően óvjuk valamelyest a földet, ellenben a dízeles megfejtéssel.

De milyen a hibrid hajtás? Először nem sok értelmét láttam, hogy nagy ritkán bekapcsol a villanymotor, és alacsony sebességnél mellőzi a benzines használatát. Egy hosszú úton viszont kiderült, hogy nagyon is van értelme. Például a Magas-Tátra felé autókázva vettem észre, hogy a rengeteg szlovák kis falun szinte végig elektromos hajtással mentünk végig.

A városi dugóban araszolgatás is megoldódott teljesen elektromos üzemben. Így pedig el tudom nézni neki, hogy a nagy benzinmotor ellenére is kicsit lomha.

Valószínűleg egy ötfős családnak – ahol három gyerekkel utaznak hosszú útra – nem a tempó a lényeg, hanem a kényelem. Az pedig első osztályú ebben az autóban!

Az ülések nemcsak vagányul néznek ki a piros varrással, hanem roppant kényelmesek is, még hosszú távon is. A hátul utazóknak hatalmas lábtér dukál, és főleg erdős vidéken végig gyönyörködhetnek a kilátásban. Nagy élmény.

Mint minden mai autó, a Ford S-Max is tele van biztonsági technológiával, ami a vezetésünket komfortosabbá és biztonságosabbá teszi. Sajnos a sávelhagyó és a vészfék-rásegítő néha kicsit túlbuzgó. Inkább reagálja túl a dolgokat, mint ne reagáljon, de azért meg tudott lepni ez az autó is, amikor szerinte vissza kellett rántani a kormányt, vagy hirtelen befékezett az előttem kellő távolságban lévő jármű miatt.

A fogyasztása nem győzött meg. Városban simán harapta a kilenc litereket, az említett hosszú úton, ahol más autóból ki lehet hozni a hatliteres fogyasztást, a Ford S-Max Hybrid nyolc alá nem nézett be soha. A gyári ígéret egyébként hat és fél liter.

A fokozatmentes automata váltó nagyon szépen dolgozik, mindaddig, amíg az ember le nem padlózza. Akkor előjön a visítás: országúti előzésnél biztos meglepően amatőrnek nézhetnek minket az autóstársaink, akik csak az iszonyatosan üvöltő motort hallják, és elmormolják a bajszuk alatt, hogy „válts már feljebb!”. Ez az autó olyan családoknak való, ahol apuka már lenyugodott, és megelégszik a sportos külsővel, sportos menettulajdonságokat viszont nem vár tőle.

Amikor a tesztautókat megkaptuk, voltak az S-Maxok mellett Galaxyk is, azok hozzák igazán a lenyugodott és sikeres, nagycsaládos apuka életérzését. Ha fontos, hogy meglegyen a sportos külcsín, akkor pedig az S-Max lesz a tuti befutó.

Ha a Hybrid verziót választjuk az öntöltő akkumulátoros megoldással, amely a fékezésből és a gázadás nélküli haladásból nyeri az energiát, akkor pedig a városok levegőjéért is teszünk valamit.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Bodor Tamás)

Ford S-MAX Hybrid

  • Összteljesítmény 190 lóerő
  • Gyorsulás 0–100 km/h-ra 9,8 s
  • Fogyasztás 6,4-6,5 (inkább 8-9 liter)
  • Max. nyomaték 200 Nm
  • Hossz/szélesség/magasság 4796/2137/1655 mm
  • Tengelytáv 2850 mm
  • Csomagtér 854/2100 liter
  • Indulóár 13 770 000 Ft
  • vagányul néz ki
  • hatalmas a beltere
  • nagyon kényelmes
  • akár hétfősre is bővíthető
  • csak sportosan néz ki, valójában inkább lomha
  • a hiányzó dinamikához képest sokat fogyaszt
Player-méter
6
És ezt olvastad már?
Hókotrót előzni nemcsak hülyeség, de tilos is