Kijöttek az első képek a Ford v Ferrari filmről

Az autósport egyik legnagyobb sztorijáról készült filmet mutatják be idén ősszel, Christian Bale és Matt Damon főszereplésével készült a két autógyártó Le Mans-i csatájáról szóló Ford v Ferrari, amiről itt vannak az első képek.

A történet röviden úgy szól, hogy a hatvanas években a Ferrari uralta a versenypályákat, de anyagilag nem álltak túl jól, ezért tárgyalásokat kezdtek arról, hogy a Ford felvásárolná a maranellói márkát. Enzo Ferrari az utolsó pillanatban visszalépett, amin a Fordnál nagyon berágtak, ezért elhatározták, hogy olyan versenyautót építenek, amivel megverik a Ferrarit.

Sikerült nekik, a GT40 éveken keresztül dominált a 24 órás Le Mans-i versenyen,

és a film az első ilyen évben, 1966-ban játszódik, amikor a Ford hármas győzelmet aratott. Christian Bale és Matt Damon nem az autóipari óriásokat, Enzo Ferrarit és Henry Ford unokáját alakítja, hanem két olyan férfit, akik nélkül a siker nem jött volna létre: Ken Miles autóversenyzőt és a legendás Carroll Shelbyt.

Az első képek az Entertainment Weekly cikkében jelentek meg, és ezek alapján alig várjuk, hogy lássuk az első előzetest, a filmet majd csak november 15-én mutatják be.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon