Már évek óta piacon van a Jaguar első szabadidő-autója, ezért itt volt az ideje az F-Pace ráncfelvarrásának. A frissített külső és a modernizált belső mellé konnektorról tölthető hibrid változat is érkezik.

2016-ban jelent meg a Jaguar első szabadidő-terepjárója, és az eltelt idő alatt az F-Pace mellé megérkezett a kisebb E-Pace és az elektromos I-Pace is.

Megérkezett a kölyök Jaguar, az E-Pace

Kompakt a mérete, de mindent tud, amit a nagyok.

Mostanra hozzászokhattunk, hogy SUV-je van a Jaguarnak, hiszen annyi idő telt el az F-Pace bemutatása óta, hogy már a félidős ráncfelvarrás ideje is elérkezett.

A szokásos recept szerint szűkebbre húzott fényszórókat, nagyobb légbeömlőket és új mintájú hűtőmaszkot kapott az F-Pace,

de ennél is érdekesebb, hogy a motorházfedél immár egészen a hűtőmaszkig ér, ami igényesebb hatást kelt. A lökhárítókat áttervezték elöl és hátul is, és karcsúbbak lettek a hátsó lámpák.

Az utastérben ennél lényegesen nagyobb a változás, teljesen új műszerfalat terveztek az F-Pace-nek.

Az új kormánykerék mögé egy 12,3 colos, teljesen testre szabható műszeregység került, a középkonzolon 11,4 colos az érintőképernyő, és az automata váltó korábbi forgótárcsáját egy látványos, kézbe simuló darabra cserélték.

A motorkínálat legnagyobb újdonsága a plug-in hibrid változat, amivel zöld rendszámos lett az F-Pace.

A P400e-ben egy 300 lóerős négyhengeres benzinmotor és egy 143 lóerős elektromotor dolgozik, a kombinált teljesítmény 404 lóerő, amivel 5,3 másodperc alatt gyorsul százra, a 17,1 kilowattórás akku 53 kilométeres elektromos hatótávot enged.

A többi motor sem maradt változatlan, mindet 48 voltos mild hibrid rendszerrel látták el.

A kétliteres, négyhengeres benzines 250 lóerős, a háromliteres, hathengeres dízel 400 lóerőre képes, míg a dízelek közül a kétliterest 163 és 204 lóerővel lehet rendelni, a háromliteres motor pedig kereken 300 lóerős teljesítményű.

Ez is érdekelhet:

Sokkal dögösebb lett a Jaguar F-Type, mint valaha

Alaposan megújult a britek sportkocsija.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában