A Renault-Spark elektromos versenyautója hiba nélkül teljesítette az első tesztet, de a hangja egy felszálló utasszállító repülőgépéhez hasonlít.

Az SRT–01E ugyanis általában úgy szól, mint egy felszállni készülő utasszállító repülő, néha megspékelve egy-egy olyan visítással, amit szinte már csak a denevérek hallanak. A Renault-Spark franciaországi tesztjének ugyanakkor nem ez volt az egyetlen tanulsága, hiszen a korábbi Forma–1-es pilóta, Lucas di Grassi negyven kört tett meg a kocsival hiba nélkül.

Az elsőre idegesítőnek tűnő visítás egyébként az elektromos formaautók egyik legnagyobb előnye: mivel az általuk keltett 80 dB-es zajszintnél még egy busz is hangosabb, az autók nyugodtan versenyezhetnek a város közepén is, ami nem mindennapi látványosságot ígér, hiszen a jövő szeptembertől induló sorozat a tervek szerint Pekingbe, Hong Kongba, Los Angelesbe, Miamiba, Berlinbe és Londonba is ellátogat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni