Az FIA nem annyira reklámozta, de egy szurkoló kiszúrta.

Az FIA és az F1 bejelentették a hivatalos 2021-es versenynaptárat, azt ugyanakkor elfelejtették közölni, hogy viszonylag nagy változás jön az új szezon egyes versenyhétvégéinek lebonyolításában.

Az van ugyanis, hogy egy szurkoló kiszúrta az FIA frissített sportszabályzatában, hogy

2021-től bizonyos versenyhétvégéken rövidebb lesz a pénteki edzésidő – másfél óra helyett egy óra lesz rá csak.

Ez tehát azt jelenti, hogy a két pénteki szabadedzés fél-fél órával, azaz összesen egy órával rövidebb lesz – vagyis ennyivel kevesebb idejük lesz a csapatoknak és pilótáknak megtalálni a megfelelő beállításokat és kiismerni a pályát –, ami pedig jelentős változás.

Persze ez a módosítás teljesen egybecseng a sportágvezetőinek törekvéseivel, miszerint szeretnék kiszámíthatatlanabbá és így izgalmasabbá is tenni a futamokat és a világbajnokságot.

Eközben...

Van még egy óriási kérdőjel a hivatalos 2021-es versenynaptárban

Akárhogy is alakul a kérdőjel sorsa, az biztos, hogy rekordhosszú lesz az idény az F1-ben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés