A Hyundai által létrehozott prémiummárka újabb izgalmas tanulmányautót mutatott be, és a gyönyörű X Convertible egyben azt is jelenti, hogy nem csak önvezető crossoverek tervezésében látja a jövőt a Genesis.

Már akkor sejtettük, hogy a Lexus mintájára létrehozott Genesisben nagy lehetőségek vannak, amikor a Hyundai prémiummárkája 2018-ban bemutatta az Essentia névre keresztelt sportautó-tanulmányt. A Genesis azóta szedánokat és szabadidő-autókat kínál az amerikai piacon, és nemrég megérkezett Európába, de a koncepcióautók tervezésével sem álltak le.

Az utóbbi időben két látványos prototípust is bemutattak, most pedig itt a koncepció-modellcsalád harmadik tagja. A sportkupé és a shooting brake után kabrió karosszériával is elkészült az Genesis X Concept, ami

a márka jövőbeli dizájnjába enged bepillantást az egész orrát elfoglaló, a pajzs alakú hűtőmaszkot is helyettesítő fénycsíkjával.

Az X Convertible másik érdekessége, hogy nem az újra reneszánszát élő vászontetőt kapott, hanem összehajtható keménytetőt, amit üvegablakkal raktak ki, ezért csukott tetővel is lehet élvezni az égbolt látványát.

A vezető köré tervezett műszerfal is ígéretes bizonyítéka annak, hogy a Genesis még nem az önjáró autókban látja a jövőt.

A kabriókoncepció persze teljesen elektromos hajtású, ahogyan az manapság elvárható, és ha valóra is válik bármi a Genesis tanulmányautó-triójából, akkor biztosak lehetünk benne, hogy elektromos autó lesz. Ha valamihez, akkor egy elegáns kabrióhoz illik a tiszta és zajtalan működés, már csak ezért is jó volna, ha gyártásba kerülne a koreai márka országúti jachtja.

Ez is érdekelhet:

Fantasztikusan néz ki a Genesis új sportkupéja

A Hyundai luxusmárkája nagyon odatette magát. Szerinted is?

Sokatmondó néven jelent meg a Genesis elektromos sportkupé-koncepciója

A jövőben így nézhetnek ki a koreai luxusmárka modelljei.

Bámulnivaló szépséget teremtett a koreai luxusmárka

Nem tudjuk levenni a szemünket a Genesis túrakupéjáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

„Igyekeztem minél nagyobb seggfej lenni az F1-ben”

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés