Giorgetto Giugiaro a fiával együtt nemrég új dizájnstúdiót alapított, és a legutóbbi koncepcióautójukat Budapesten lehet elsőként megnézni.

Az Italdesign már a Volkswagen-csoporthoz tartozik, de Giorgetto Giugiaro és fia, Fabrizio még 2015-ben újabb dizájnstúdiót alapított, és a GFG Style legújabb tanulmányautóját idén elhozzák Budapestre. A Desert Raid eredetileg a tavalyi genfi autószalonra készült, de a kiállítás elmaradt, ezért akkor csak virtuálisan mutatták be.

A Desert Raid egy off-road szuperautó, tulajdonképpen a korábbi Vision 2030 koncepció terepjárósított változata.

A hasmagassága nyolc centivel 24 centiméterre növelhető, a 20 colos kerekekre off-road abroncsokat húztak, a futurisztikus belső teret vízálló burkolattal látták el, ezért nyugodtan el lehet vele hagyni az épített utakat.

A formája alapján egy V10-es motort néznénk ki belőle, de a Desert Raid tisztán elektromos hajtású.

A két motorja 510 lóerőre és 680 Nm nyomatékra képes, és mind a négy kereket hajtja, amivel a tanulmányautó 3,8 másodperc alatt gyorsul százra. A 90 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével pedig 450 kilométert képes megtenni.

A GFG Vision 2030 Desert Raid eddig még nem volt látható jelentős autókiállításon, az első nagyobb szereplése pedig éppen Budapesten lesz,

augusztus végén az Automobil és Tuning Show-n nézheted meg a huszadik század egyik legjelentősebb autós formatervezőjének és fiának legújabb közös alkotását.

Az ország legnagyobb autókiállítása augusztus 27-29. között tér vissza a Hungexpóra: az AMTS-en több mint 100 ezer négyzetméteren tuningolt autókat, új modelleket és veterán járműveket nézhetsz meg, a kiállítást driftverseny, off-road show és sok más program kíséri.

Ez is érdekelhet:

Giugiaro most éppen egy terepjáró sportautót alkotott

Mindenhol elmegy, de sportkocsinak néz ki a Kangaroo.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés