6,2 millió elektromos jármű kelt el világszerte januártól júniusig.

Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az első hat hónapban, ami a globális elektromosjármű-értékesítés 55 százaléka – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében. Igaz, a tavalyi első félévi kiugróan nagy, 118 százalékos növekedése után az idei első félévben 43 százalékra csökkent az érték.

„Kínában az elektromosjármű-támogatási rendszer zavarokat, bizonytalanságot és árháborút okozott”

– magyarázta Jason Low, a Canalys vezető elemzője, aki elmondta, hogy bár Kínában az elektromos járművek hatalmas választéka áll rendelkezésre, egyetlen modellnek sincs tíz százaléknál nagyobb piaci részesedése. A vezető elektromosautó-márka egyébként a BYD, amely épp most lép be a magyar piacra.

Újabb kínai autómárka érkezik, indul a BYD magyarországi forgalmazása

Ígéretes elektromos autókkal és két márkakereskedővel indítanak.

Európa volt az elektromos járművek második legnagyobb piaca 24 százalékos globális részesedéssel és 1,5 millió eladási számmal az idei első fél évben. Európában az elektromos járművek eladásának éves növekedése 34 százalékra gyorsult a tavaly első fél évi 9 százaléka után. Az Egyesült Államok jócskán lemaradt az elektromos járművek értékesítésében, 850 ezer eladott darabbal a globális piaci részesedése 13 százalék volt.

A Canalys azzal számol, hogy tavalyhoz képest 39 százalékkal több, 14 millió elektromos járművet értékesítenek idén a világon.

(Forrás: MTI. Nyitókép: Volkswagen ID.4-esek a kínai Szucsou kikötőjében, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Itt a kecskeméti Mercedes-Benz CLA elektromos jövője!

Kisebb szénlábnyommal, nagyobb hatótávval és gyors töltéssel hozza el Mercedeshez a villanyautók aranykorát a CLA.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.