Az olajválság a hetvenes években ismét előmozdította az elektromos autók fejlesztését, de a mai szemmel nézve megmosolyogtató paraméterek miatt nem lett több egy prototípusnál a Globe-Union Endura sem.

A hetvenes évek elejének olajválsága arra késztette az autósokat, hogy a korábbiaknál takarékosabb, környezettudatosabb típusokat keressenek. A legtöbb gyártó kisebb és gazdaságosabb modelleket tervezett, de az amerikai Globe-Union egy családi használatra alkalmas túrakocsit képzelt el, amit tisztán elektromos hajtással szereltek.

A Globe-Union nem újoncként fogott bele az elektromos autó tervezésébe, hiszen az 1911-ben alapított cég egyébként is autóakkumulátorok gyártásával foglalkozott. A prototípust bemutató prospektusban büszkén hirdették, hogy

az ólomsavas akkumulátorok fejlettsége eljutott arra a szintre, hogy akár az autó meghajtására is lehet használni.

Az 1978-ban bemutatott, Endura névre keresztelt prototípus érdekessége, hogy hosszában egy tucat hagyományos autóakkumulátort helyeztek el benne. A hátsó kerekeket egy mindössze 15 kilowattos, azaz 20 lóerős elektromotor hajtotta, amivel éppen el lehetett érni a 100 km/órás sebességet, és a Globe-Union szerint ez elegendő lett volna az amerikai utakra.

 

 

A cserélhető akkumulátorcsomaggal a hatótávolság csak városban, egyenletes sebességnél érte el a 160 kilométert,

ami még a hetvenes években is kevésnek tűnt, a feltöltése pedig több mint 14 órát vett igénybe a tengerentúlon használt 110 voltos hálózatról. A Globe-Union ezért elsősorban a családok második autójának szánta az Endurát.

 

 

A szerény paramétereihez képest az Endura felépítése jócskán megelőzte a korát.

Az alumínium és üvegszálas műanyag használatával a tömegét 1,5 tonna alá csökkentették, a plexivel burkolt fényszórókkal és a rejtett ablaktörlőkkel a légellenállása is jobb volt az átlagosnál. A hátsó részét pedig praktikusabb kombis felépítményre lehetett volna cserélni.

A nyolcvanas évek elejére a benzin ismét korlátlanul rendelkezésre állt, ezért az Endura nem jutott túl a prototípuson.

A Globe-Union azért megpróbálkozott egy kevésbé futurisztikus modellel is: a Maxima egy átépített Ford kombi volt, amit hat fényszóróval és az Endura elektromos hajtásával szerelték, de az olcsó benzin korában ez már senkit sem érdekelt.

Ez is érdekelhet:

11 autó, ami a legáramvonalasabb volt a maga korában

Minden kornak megvoltak a maga áramvonalas rekorderei, néha egészen meglepő formában.

Már ötven éve megépítette a cserélhető akkumulátoros elektromos autót a Mercedes

Az akkucsere megoldása a mai napig nem terjedt el, de elektromos Mercedesekből lehet válogatni.

A hetvenes évek végének szülötte ez a hatkerekű hibridautó

Sajnos túl gyenge volt ahhoz, hogy sorozatgyártásba kerüljön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés