A nyár végén is érdemes elindulni erre a túrára, ahol szikrázó napsütésben fedezheted fel az észak-olasz tóvidék és a Dolomitok kincseit. Nincs is jobb úti társ ehhez, mint a képeken szereplő Mercedes-Benz E 300 Cabriolet.

Ha azt mondják neked, hogy vigyél el egy vászontetős E-osztályt Genfből Stuttgartba, akkor ugye te sem a legrövidebb úton mennél? Pedig az öt és fél óra alatt letudható 460 kilométeres útvonal is elég látványos tájakon megy keresztül, de Dennis Wierenga fotósnak ennél nagyobb tervei voltak.

A legújabb vászontetős Mercedesszel ezért útba ejtette még az észak-olasz tóvidék két gyöngyszemét, a Comói-tavat és a Garda-tavat, majd a Dolomitokon át, Innsbruck érintésével tért vissza Stuttgartba, a Mercedes-Benz főhadiszállására. Így máris 1600 kilométer lett az út.

De az időjárás fantasztikus volt, ami Dennis képeit is ragyogóvá tette, és az E 300 Cabrioletnél jobb társat aligha találhatott volna erre az útvonalra. A benzines kínálat középső motorja a kétliteres, 245 lóerős négyhengeres, amivel 6,6 alatt van százon, és 250 km/óra a vége.

Ezzel az autóval az út maga a cél, és a nyár elején, Genf környékén mi is kipróbálhattuk már a vászontetős E-osztályt az ennél erősebb motorral is. Ha kíváncsi vagy rá, milyen finomságok várnak arra, aki ezt a négyüléses kabriót választja, olvasd el a cikkünket!

Az út maga a cél - Kipróbáltuk az új Mercedes E kabriót

A különbség autó és kabrió/roadster között alapvetően az, hogy az egyik egy jármű, a másik egy program. Már egy húszéves, háromszázezer forintos, fapados polgári kabrió is megadja nekünk az alapélményt: a szabadságot, a frissességet és a közvetlenséget. Hát még az új Mercedes E kabrió!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés