A Stellantis azzal kezdi a Fiat olaszországi gyáraiban, amelyek négyszer drágábban termelnek, mint a spanyol vagy francia üzemek.

Carlos Tavares, a januárban a Fiat-Chrysler és a PSA-csoport egyesülésével létrejött autóipari óriásvállalat, a Stellantis ügyvezetője azt ígérte, nem lesznek nagy elbocsátások, gyárbezárások, viszont a költségeket évi ötmilliárd euróval szeretné csökkenteni. A CEO már meg is kezdte a csöpögő pénzcsapok tömítéseinek cseréjét a rábízott cégbirodalomban.

Egyik első költségcsökkentő intézkedése szinte szó szerint ez, ugyanis a Fiat olaszországi gyáraiban a vizesblokkok számának csökkentése, konkrétan vécék felszámolása volt. Persze ezt a lépést csak a magamfajta gonosz újságírók emelik ki: a klotyóbezárások mellett a takarítási költségek visszafogása és az üzemcsarnokok, irodák fűtésének mérséklése, a munkásokat szállító járművek költségeinek racionalizálása is szerepel az általános költségcsökkentésben.

A szakszervezetek már el is kezdtek panaszkodni. Davide Provenzano, a FIM Szakszervezet vezetője szerint a koronavírus-járvány közepén elég rossz ötlet pont a mosdók számának csökkentésével és a takarítások ritkításával kezdeni a költségcsökkentést és hát ebben is van valami. Az mindenesetre érthető, ha az igazgató nem hagyja annyiban, hogy a cégcsoporton belül a Fiat olasz üzemei esetenként négyszer drágábban termelnek, mint a spanyol vagy francia gyárak.

(Automotive News)

Mondjuk ha ilyen autókat gyártanának négyszer drágábban, meg is értenénk:

Fantasztikusan néz ki a modernizált Alfa Romeo Giulia

A teljesítményére nem panaszkodhatsz, de… elektromos hajtású.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve