Egyre többet tudunk a Nissan Leaf következő generációjáról. Az Év autója díjat is nyert első széria már elég régóta piacon van, az idén érkező utódja ezért felzárkózik a mai elvárásokhoz, és néhány dologban még túl is lép rajtuk. Ilyen lesz a részben önvezető rendszer.

Egy képet már mutatott a Nissan a Leaf még idén megjelenő új generációjáról, amiből kiderült, hogy teljesen LED-es fényszóróival az elektromos autó második szériája naprakészebb lesz, mint a régóta gyártott elődje. Most pedig újabb részleteket is elárult róla.

Az új Leaf is megkapja a Nissan részben önvezető ProPilot rendszerét, ami leveszi a terhet a válladról az unalmas munkába járás során. Ha dugóba kerülsz a városba vezető úton, akkor elég csak megnyomni a kormánykeréken lévő gombot, és a Leaf önállóan követni kezdi az előtte lévő autót. Nemcsak a távolságot tartja tőle, de a sávval együtt akár kanyarodik is.

Így működik:

A bejelentéshez csatolt képből az is kiderül, hogy teljesen új, színes képernyős műszeregységet is kap a Leaf, ahogyan egy igazi modern autóhoz illik. Az előző széria kijelzője inkább emlékeztetett a kilencvenes évek kvarcjátékaira, de az új Leaf már ízlésesen tárja eléd az információkat.

Amiért pedig még jobban várjuk, az a megnövelt, akár 500 kilométeres hatótáv lesz.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés