Gyakorlatilag megszűnhet a téli szünet a Forma–1-ben.

Az nem titok, hogy  Liberty Media szeretné az amúgy is rekordhosszúságú, 21 futamból álló szezont 25 versenyhétvégésre bővíteni, de az F1-vezér Chase Carey ezen kívül is adna még programot az istállóknak és a versenyzőknek, hogy a sportág üresjáratában (novembertől-márciusig) is, vagyis így az egész évben fenntartsák a sorozat iránti érdeklődést:

„Ezek olyan események, melyek felkeltik a rajongók érdeklődését, és még inkább összekapcsolják őket a sporttal. Szóval ez nem jelenti azt, hogy éves szinten 12 hónapon át versenyzünk majd.”

Pontosat még nem tudni, de az új tulaj többek között olyasmi programokra gondolt, mint az NFL Draft, ami lényegében a játékosok adásvétele köré épülő médiafhájp.

És lehet, hogy ez az egész már nem fogja érinteni a sportág egyik, ha nem a legszórakoztatóbb figuráját?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.