Frusztrált a hétszeres világbajnok.

Bár Lewis Hamilton megnyerte a Török Nagydíj időmérőjét, csak a 11. helyről rajtolhatott a vasárnapi futamon. A hétszeres világbajnok végül ötödik lett Isztambulban, ám a verseny hajrájáig úgy tűnt, hogy akár a harmadik hely is összejöhet neki, azonban a Mercedesnek sikerült meggyőznie a sokáig ellenálló britet, hogy ne kerékcsere nélkül teljesítse a futamot. Hamilton végül nyolc körrel a vége előtt kötélnek állt és kiment új gumikért, ám ezzel visszacsúszott az ötödik helyre, ahonnan már nem tudott elmozdulni.

Bottas a futamgyőztes, de Verstappen nyerte a legnagyobbat a Török Nagydíjon

A második hely is elég volt Verstappennek, hogy visszavegye a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

A brit csapatrádión ki is fakadt, hogy nem hoztak jó döntést, amiről a leintést követően is hasonló véleménnyel volt:

„Az ösztönöm azt súgta, hogy kint kell maradnom, hallgatnom kellett volna rá. Frusztrál, hogy nem így tettem. De csapatjátékos vagyok, és a tőlem telhető legtöbbet hoztam ki a kapott információkból.”

Érthető, hogy a Mercedes nem mert kockáztatni ebben a kiélvezett világbajnoki pontversenyben, és inkább a kevesebb pontot, de biztos célba érést választotta, Hamilton szerint viszont nem kellett volna ilyen dolgokat mérlegelni a csapatnak, ha máshogy időzítik a kerékcserét:

„Vagy kint kellett volna maradnom, vagy jóval korábban kellett volna kiállnom. Nyolc körrel a vége előtt már nincs időd átvészelni a gumik szemcsésedési fázisát egy száradó pályán.”

Az F1 hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli szerint Hamilton gumijai nem bírták volna ki, és szinte biztosan defektet kapott volna még a leintés előtt.

Hamilton az ötödik helye, legnagyobb riválisának, Max Verstappennek a második helye azt jelentette, hogy a holland ismét átvette a vezetést a világbajnoki tabellán (előnye hat pont):

Ha már Török Nagydíj:

Gasly röhejes büntetésére adott magyarázatot az FIA

Szerinted jogos volt a francia pilóta büntetése? Szavazz!

(Forrás, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve