Lewis Hamilton és Sebastian Vettel azeri hülyesége kiapadhatatlan témát ad, a vélemények persze megoszlanak, hogy a brit szándékosan féktesztelt-e a németet, és hogy Vettel reakcióját még komolyabban kellene-e szankcionálni, mint az a versenyen történt. Mindenesetre most a brit elmondta lépésről lépésre, hogy mit csinált az ütközés előtt.

„Különböző taktikáim voltak azt illetően, hogy mikor kezdem el nyomni a gázt. (...) Azon a ponton nem tehettem ugyanazt, mint a korábbi fázis alkalmával. Ha a safety car többször kiáll, az első trükköd nem fog újra működni egy négyszeres világbajnok ellen, ezért kellett különböző módokon próbálkoznom, hogy megtartsam a vezetést az 1-es kanyarig. 

A 7-es kanyarban szóltak nekem, hogy a safety car ki fog menni. Amíg az SC lámpái fel vannak kapcsolva, legfeljebb tíz autónyi távolságban maradhatok le tőle. A 15-ös kanyarban ez volt a különbség, és miközben a dombon lefelé haladtunk, láttam, hogy lekapcsolta a lámpáit. Ettől a ponttól fogva nem kell gyorsítanom, hiszen nem kell tartanom a távolságot, ezért

Konstans tempót tartottam, egyenletesen lassítottam a csúcspontig, aztán nem gyorsítottam fel. Pontosan ezt tettem az első biztonsági autós fázisban és a másodikban is. Csupán a második alkalommal löktek meg.” 

Hamilton szerint amúgy...

Hamilton: Vettel szégyenbe hozta magát ezzel a tettével

Hamilton elég keményen kritizálja Vettelt a bakui futamon történtek miatt.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
79% Igen
11% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni