Olyan képsorok jönnek, amiket néhány éve még elképzelhetetlennek gondoltunk – Lewis Hamilton ezzel hivatalosan is megkezdte munkáját a Ferrarinál.

Ma reggel Lewis Hamilton először vezetett F1-es Ferrarit új csapata főhadiszállásán, a fioranói tesztpályán, az F1 történetének egyik legnagyobb átigazolása pedig óriási figyelmet keltett, ami nem is csoda. A hétszeres világ bajnok enyhén ködös időben körözött az olasz istálló 2023-as autójával, ezzel hivatalosan is megkezdve munkáját a legendás maranellói gyárban – mutatjuk is ezt a történelminek nyugodtan nevezhető pillanatot:

Az első fotók egyébként már tegnap felkerültek Hamiltonról, ahogy vörös overallban pózol, és azóta már azt is tudni, milyen sisakban fog versenyezni az új csapatában:

A Ferrarinál nagy reményeket fűznek Hamiltonhoz, aki a maranellóiak autójával szeretné megszerezni a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét, miközben abban bíznak, hogy 2008 óta először az ő segítségével hódítják el a konstruktőri világbajnoki címet is.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az F1 történetének egyik legikonikusabb pillanata: Lewis Hamilton először Ferrari-overallban

Az elmúlt 12 hónapban rengeteg koncepciófotó látott napvilágot, de ez most az igazi kép.

F40-nel pózolt Hamilton első napján a Ferrarinál

Szépen kiöltözve tisztelte meg első napját új csapatánál Lewis Hamilton.

„Öngyilkos húzás volt megválni Sainztól”

Sokan kritizálják a Ferrari pilótastratégiáját, vannak, akik egészen keményen fogalmaznak a témával kapcsolatban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés