Már eddig is a legjobban fizetett F1-es pilóta volt, állítólag most még inkább az lesz Lewis Hamilton.

Hamilton és a Ferrari oda-vissz udvarolgatott egymásnak az utóbbi időben, sőt, a brit még azt is bevallotta, hogy többször is találkozott (tárgyalt) a Ferrari-elnök John Elkann-nal.

2020-ban ugye több nagyágyúnak is lejár a szerződése, Vettel és Ricciardo mellett Hamiltonnak is, aki mindeddig nem hosszabbított a Mercedesszel, helyette a Ferrarival kacérkodott. Ebben egyébként többen is azt látták és látják, hogy a hatszoros világbajnok csak így próbál meg kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülni jelenlegi csapatánál.

Ha ez volt a célja, akkor úgy tűnik, sikerült neki elérnie, az olasz La Gazzetta dello Sport ugyanis arról ír, hogy a Mercedes annyira nem szeretné elengedni kulcsszereplőjét, hogy két évre 90 millió eurós fizetést adnának a britnek, hogy 2022-ig maradjon – ez ugye évi 45 millió eurót jelent, amivel továbbra is ő lenne az F1 legtöbbet kereső versenyzője.

Hamilton már eddig az F1 legjobban fizetett pilótája volt, 2019-ben 42 millió körül alapbért kapott a Mercedestől.

Alonso egy mondattal szállt bele Hamiltonba és Schumacherbe

A kétszeres világbajnok ismét "kedvesen" üzent a Dakar-raliról.

(Forrás: motorsport.com, La Gazzetta dello Sport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.