Nem nyerte el a hatszoros világbajnok tetszését, amit a hétvégi verseny helyszínét adó Isztambulban tapasztalt.

A Török Nagydíj mindkét pénteki szabadedzése az autók csúszkálásról szólt, ennek egyik legfőbb oka, hogy az isztambuli pályát újraaszfaltozták, plusz az első gyakorlás előtt még fel is mosták, vagyis még nedves is volt.

Az FP1-et a 15. és az FP2-t a negyedik helyen záró Lewis Hamilton ki is akadt a pálya miatt:

„Ez egy szar, méghozzá nagy Sz-szel! Rettenetes végig az egész.”

A brit szerint az új aszfalt túlságosan sima felületű, rajta vezetni pedig olyan, mintha korcsolyapályán próbálnának meg autózni. Úgy véli, teljesen felesleges volt milliókat költeni az aszfaltozásra, helyette bőven elég lett volna letakarítani a régi felületet, és akkor nemcsak pénzt spórolnak, de a pilótákat sem szívatják meg.

És nem csak Hamilton volt az egyetlen, akinek nem nyerte el a tetszését a pálya. Max Verstappen is panaszkodott egy sort, aki szerint ha még esne is, akkor szöges gumikra lenne szükségük. A holland ugyanakkor azt is elmondta, hogy mindezek ellenére úgy érzi, hogy a Red Bull autóinak fekszik a pálya. Ebből a videóból mondjuk nem ez jön le – sok ilyen történt főleg az első szabadedzés során:

Eközben Kimi Räikkönen...

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni