A hatszoros világbajnok a jövőjéről beszélt.

A Mercedes két kulcsfigurájának jövője erősen kérdéses, ugyani még sem Toto Wolff csapatfőnök, sem az istálló hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton nem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését.

Wolff úgy nyilatkozott a jövőjéről, hogy bár a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett kényszerszünet óta még inkább élvezi a munkáját, azért el kell gondolkoznia azon, mi lenne a legjobb döntés csapata számára.

Eközben ugye Hamilton sem írta alá kontraktusát*, ennek kapcsán a brit pedig arról beszélt, hogy még az is benne van a pakliban, hogy az idény végén kiszáll az F1-ből:

„Nem tudom, hogy itt leszek-e még jövőre, (...) de itt akarok lenni, erre azonban nincs garancia. Sok mindennel szeretnék foglalkozni az F1 utáni életemben, de majd az idő eldönti, mi lesz.”

* A Mercedes szerint ennek egészen prózai okai vannak, azonban könnyen elképzelhető, hogy tényleg az anyagiakon megy a huzavona.

Drámai megszorítások jöhetnek az F1-es pilóták fizetésében

Igazából – jelen állás szerint – ez két pilótát érinthet érzékenyen.

Eközben egyébként...

Zsinórban hetedszer világbajnok a Mercedes

Újra a csúcson a Mercedes, pontosabban még mindig a csúcson.

(Forrás: The Guardian, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés