A brit szerint a csapattársa igazi úriember volt.

A Monacói Nagydíj győztese, Lewis Hamilton megköszönte a csapattársának, Nico Rosbergnek, hogy úriemberként elengedte őt, és segítette a győzelemhez. Hamilton győzelmi esélyei akkor csökkentek le, amikor beszorult Rosberg mögé, aki a fékmelegítési és gumiproblémái miatt nem tudott jó tempót menni. A Mercedes először csak megkérte, hogy próbáljon kicsit jobb tempót menni, ám amikor ez sem sikerült, akkor megkérték őt, hogy engedje el a csapattársát.

Rosberg megtette, amit kértek tőle, így Hamilton győzedelmeskedni tudott, ő pedig a hetedik helyig csúszott vissza. A brit meg is köszönte Rosbergnek, hogy nem állt bosszút, hanem úriemberként viselkedett.

„Egészen a futam végéig nem tudtam, hogy ő igazából elengedett, azt hittem, hogy komolyodott a problémája. Nekem is meggyűlt a bajom a fékek és a gumik felmelegedésével, de szerencsére sikerült megoldanom.”

„Tudtam, hogy Nico mögött vagyok, és hogy sokkal de sokkal gyorsabban megyek, de nem láttam semmit a felverődő víztől sem, és tudtam, hogy így egyikünk sem nyerheti meg a versenyt. Aztán amikor befejeztem a versenyt, megtudtam, hogy elengedett, mert tudta, hogy nem tud nálam gyorsabban menni. Úgyhogy szeretnék köszönetet mondani, amiért ilyen úriember volt.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
0% Igen, nagyon bejött.
0% Igen, de nekem annyira nem adta.
0% Nem láttam, de megnézem.
0% Nem láttam és nem is tervezem.