Lewis Hamilton szerint a túlzott technikai háttér miatt bukta a szezonnyitót.

A pole pozícióból rajtoló Hamilton csak a második helyen ért célba az Ausztrál Nagydíjon. Az történt ugyanis, hogy a végső győztes Sebastian Vettel a safety caros bokszkiállásával valahogy megelőzte a britet és egyébként ferraris csapattársát, Kimi Räikkönent is.

Akkor Hamilton és a Mercedes is értetlenül állt a dolog előtt, azóta a csapatfőnök Toto Wolff mindent megmagyarázott: futam közben a stratégiai szoftverük hibásan jelezte a Vettel és Hamilton közötti, számukra még biztonságos időintervallumot.

Hamilton most pedig azt gondolja, hogy a túlzott technikai háttér miatt bukta a szezonnyitót:

„Olyan sok számítógéppel, adattal, technikai segítséggel dolgozzuk ki a stratégiánkat. Sötét felhőként telepszik rám ez a második hely. (...) Azt kívántam, hogy bárcsak több mindent irányíthatnék én. (..) Ha tudtam volna, hogy Sebastian ennyire közel van, akkor valamit még változtathattam volna. Persze nem biztos, hogy akkor nem kerül elém.”

A futam közben nem csak Hamilton volt az egyetlen, aki értetlenül állt dolgok előtt:

(Forrás / fotó: MTI, Guardian / Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában