Most már minden jel arra utal, hogy a hatszoros világbajnok nem igazol a Ferrarihoz.

Lewis Hamilton szerződése az idény végén lejár, ám a hosszabbítással egyelőre nem akar foglalkozni, mondván: most az új szezonra fókuszál. Ugyanakkor már nem is olyan rég úgy nyilatkozott, hogy ő a Mercedesnél tudja magát teljesen megvalósítani, vagyis egészen konkrétan jelezte maradási szándékát.

Bár nyíltan flörtölgetett a Ferrarival, sőt, ennél még tovább is ment egy kicsit, most már egyértelműen az látszik, hogy nem igazol Maranellóba, vagyis marad a Mercedesnél:

„Azt gondolom, hogy a ferraris sztori csak rövid távra szólna. Elég csak megnézni a pilóták névsorát, akik megfordultak a csapatnál. (...) és azt, hogy a Mercedes mit tett a versenyzőiért. Sir Stirling Moss még most is a csapat tagja, mert annyira tisztelik őt. Itt a csapat örökségének egy részévé válhatok, ez egy életre szóló kötődés, mindez pedig rendkívül vonzó számomra.”

Emelett a hatszoros világbajnok most is elmondta, hogy még nem tárgyaltak a hosszabbításról Toto Wolff-fal, de hamarosan leülnek beszélni (a folytatásról).

És ez is erre utal:

Vettel hosszabbít a Ferrarival

Legalábbis a maranellóiak biztosak benne.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.