Ha valami, akkor ez egy meghökkentpő kijelentés Lewis Hamiltontól.

Már csak öt nagydíj van hátra a 2019-es F1-es idényből, de Lewis Hamilton szerint a hátralévő versenyeken a Mercedes már nem fog futamot nyerni, mert a páylák jellege inkább a Ferrarinak kedveznek.

A 2019-es idény eddigi 16 futamából 11-et a Mercedes valamelyik pilótája nyerte (Hamilton 9-et, Bottas 2-öt), 7 alkalommal kettős győzelem született.

A brit szerint az időmérőkön kell nagyon odatennie magát a csapatnak, mert csak akkor lesz esélyük, ha jobb helyről rajtolhatnak, mint a maranellóiak, mégegyszer ugyanis nem lesz olyan szerencséjük, mint Szocsiban volt, ahol gyakorlatilag Hamilton (és a Mercedes) ölébe hullott a (kettős) győzelem:

Vettel: Hozzátok vissza a kibaszott V12-eseket!

Olykor még Vettelnél is elszakad a cérna.

(Forrás: racefans.net, Index, fotó: Getty Images)

És ezt is az ötszörös világbajnok mondta...

Hamilton szerint nem egyszerű dönteni a Ferrari és a Mercedes között

A gyerekkori álom megvalósítása vs. lojalitás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés