Van mit tanulni a monacói versenyhétvégéből, de csak a Mercedesnek – legalábbis a hétszeres világbajnok szerint.

Nem sikerült jól Lewis Hamilton (és úgy alapból a Mercedes) számára a múlt hétvégi Monacói Nagydíj. A brit a hetedik helyről rajtolva a hetedik helyen ért célba, ami részben köszönhető a csapat elhibázott stratégiájának, amivel több pozíciót is vesztett.

A hétszeres világbajnok frusztrált volt, ennek már futam közben is hangot adott rádióüzeneten keresztül, majd a leintést követően is érezhető volt a benne dúló feszültség, amikor a Ziggo Sport arról kérdezte, hogy tudnak-e tanulni valamit a történtekből:

„Személy szerint én nem, a csapat bizonyára igen”

– ez talán kissé arrogáns megnyilatkozás volt tőle, majd a Sky Sportsnak pedig már arról beszélt, hogy...

„A színfalak mögött fogjuk ezt megbeszélni. Együtt fogunk dolgozni azon, hogy erőssebben jöjjünk ki ebből a helyzetből. Csapatként alulteljesítettünk az egész hétvégén.”

A futamot egyébként Max Verstappen nyerte, ez pedig azt is jelentettem, hogy a holland – pályafutása során először – átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben a pilóták között, plusz ezzel egyidőben a Red Bull is az élre állt a konstruktőröknél.

Hamilton legalább célba ért, ráadásul még pontokat is szerzett, nem úgy, mint csapattársa, Valtteri Bottas, aki a második helyről volt kénytelen feladni a versenyt, miután kerékcseréje során a szerelői nem tudták leszedni a jobb első kerekét.

A Mercedes elárulta, mi okozta Bottas kerékcsere közbeni kiesését

A probléma megoldásához egyébként fémvágóra volt szükség.

Eközben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A ralis stílus még mindig nagyon jól áll a MINI-nek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés