A brit szerint rászálltak a versenybírák.

Eddig egész jól viselte Lewis Hamilton, hogy a csapattársa dominál idén, azonban miután már a negyedik futamot idén, és zsinórban a hetediket nyeri Nico Rosberg, a britnél beindult a hiszti. Miután az Orosz Nagydíjon kapott egy rajtbüntetést kijelentette, hogy a bírók rá vannak szállva, és abszolút nem igazságosan sújtották őt.

Hamilton idén már a második büntetését kapja, először azért, mert az időmérőn nem megfelelően tért vissza a pályára, így Bahrainben hátrébbról indulhatott. Többször is figyelmeztették, hogy tartsa be a szabályokat, így a következő lépés számára már egy tíz helyes hátrasorolás lesz.

„Biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg fognak büntetni tíz helyre, mert már figyelmeztettek, és úgyis megtalálják a módját, hogy megkapjam. Amivel legutóbb sújtottak teljesen nevetséges volt tőlük.”

„Nagyon vicces ez a szituáció, emlékeztet arra, amikor még gokartoztam, és volt egy nagyon gonosz versenybíró, aki mindenkinek a hétvégéjét tönkre akarta tenni. Na, most valami hasonló történik velem, rám szálltak.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés