Nehéz elhinni ugyan, de elvileg még mindig béke van közöttük.

Lewis Hamilton szerint a spanyolországi ütközése ellenére sem fog megint elmérgesedni a viszonya Nico Rosberggel, ahogyan az eddig mindig megtörtént.

Rosberg úgy nyilatkozott az ütközés után, hogy szívesen venné, ha le tudnának ülni Hamiltonnal és megbeszélnék a dolgokat, de Hamilton szerint ez teljesen felesleges, mert ő nem fog emiatt máshogy viszonyulni a csapattársához.

„Hogy őszinte legyek, ez semmit nem fog megváltoztatni köztünk. Ugyanúgy fogunk versenyezni, és nyilvánvalóan gondoskodni fogunk arról, hogy ami történt, többet nem történjen meg. Monacóban sem fogunk máshogy hozzáállni a dolgokhoz, mert ez a versenyzés.”

Rosberg azonban nem volt ennyire laza, szerinte mindenképpen le kéne ülni és elbeszélgetni a dologról.
„Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi lesz ennek a vége, ezen a következő napokban fogok elgondolkozni. Meg is kéne beszélnünk ezt face-to-face.”

„Amikor történt a dolog nem tudom elmondani, hogy mennyire mérges voltam Lewisra. Nagyon nagyon érzékenyen érintett, mivel nyerni szerettem volna ezen a versenyen. Nem is csak magam miatt voltam mérges, hanem hogy a csapatnak is mekkora veszteség volt a kiesésünk.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
42% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.