De nem fog

Lewis Hamilton nem is olyan rég elmondta, hogy részben a Ferrari filozófiája gátolja abban, hogy az olasz istállóhoz igazoljon, ugyanakkor biztos benne, hogy jobbá tudná tenni a maranellóiakat:

„Semmi kétséges, hogy ott is tudnék javíthatni néhány dolgon. De ez nem célom.”

Majd még hozzátette, hogy a Mercedesnél most szeretetteljes, elismeréssel, csodálattal és tisztelettel teli a légkör, és hülye lenne ennek búcsút inteni.

Az a megkegyzése pedig kifejezetten érdekes, hogy „sokak számára a Ferrari egy álom, páyafutásuk csúcsa lenne, de én nem tartozom közéjük”, merthogy pont ő volt az, aki többször is megemlítette, hogy minden versenyző álma, hogy egyszer a maranellóiak pilótája legyen.

Eközben Max Verstappen...

(Forrás: gpfans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában