A brit szerint teljes mértékben az ő hibája volt az ütközés.

Niki Lauda szerint Lewis Hamilton vállalta a felelősséget a múlt vasárnapi ütközés miatt, ami mind az ő, mind a csapattársa futamának véget vetett.

Megoszlottak arról a vélemények, hogy most kit is kéne hibáztatni az eset miatt, hiszen Hamilton agresszívan próbált a csapattársára húzni, aki az első kanyarban jobban fordult, mint a brit. Rosberg nem engedte, hogy Hamilton mellézárjon, és kiküldte őt a fűbe. A csapattárs azonban megpördült, és kitorpedózta a németet is, így pontok nélkül maradt a Mercedes csapat.

Az ütközést a versenybírák versenybalesetnek titulálták, és nem büntettek meg senkit, de Lauda szerint ezért az esetért nyilvánvalóan a brit felelős, és ezt Hamilton is így gondolja.

„Lewis a szemünkbe nézett és úgy mondta, hogy szerinte ő a hibás” – árulta el Lauda az osztrák csatornának, az ORF-nek.

„Bocsánatot kért, és mindenért magát hibáztatta. Ennyi nekem elég is volt. Toto (Wolff, csapatfőnök) azonban már máshogy látja a dolgot, de én feketén-fehéren látom a világot. Ha valaki bocsánatot kér, hogy srácok, hibáztam, elnézést, akkor nekem az rendben van.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
36% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.