Ennek a szappanoperának már soha nem lesz vége.

Nem jutott egyezségre Lewis Hamilton és a Mercedes, aminek eddig az egyik oka leginkább az anyagiakban rejlett: a hétszeres világbajnok többet akarna (évi 50 millió dollárt), mint amennyit a Mercedes adna (évi 40 milliót). A címvédő istálló anyavállalata, a Daimler nagyon szeretné lezárni az ügyet, és már azt is bedobta, hogy nem hosszabbítanak Hamiltonnal, helyére a saját nevelésű, ám jelenleg a Williamsnél versenyző George Russellt igazolják le, aki a Szahíri Nagydíjon éppen a brit helyetteseként bizonyított nagyot.

Hamiltonnak és Bottasnak is „alárúgott” Russell

Pedig csak Hamiltont helyettesítette.

Azt lehet tudni, hogy szakadatlanul folynak a tárgyalások a két fél között, friss brit sajtóinformációk szerint pedig

Hamilton már kapott is egy anyagilag számára elfogadható ajánlatot, és már csak a szerződés hossza nem tetszik neki, merthogy állítólag a Mercedes egy egy évre szóló kontraktussal szúrta ki a szemét, amit igencsak kevesell a brit

– azaz pont addig lenne biztos helye az istállónál, ameddig Valtteri Bottasnak is, ez pedig, akár azt is jelentheti, hogy:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.