Az aston martinos hűtőráccsal érkező harmadik generációs Ford Ka egyáltalán nem hasonlít egykori önmagára, de így sem rossz.

Pláne, hogy azóta a Ford már futott egy második kört is a 2008-ban bemutatott második generációs Kával, amely egy gyenge Fiat 500-klón lett, hogy Európában szépen el is felejtették, Brazíliában meg inkább tovább gyártották az első generációs autót, amely arrafelé a mai napig nagy népszerűségnek örvend (meg persze angolfocista-körökben is). Nem véletlen, hogy a Ford a harmadik generációval is elsősorban a brazil, indiai és kínai piacot célozza, de nem kizárt, hogy előbb-utóbb Európában is bepróbálkoznak majd vele.

Az újrapozicionált, elsősorban a Nissan Micra, Mitsubishi Mirage ellenfelének tekinthető városi kisautóról a Ford más modelljeinek (Fiesta, B-Max, Escort koncept) jellegzetes stílusjegyei köszönnek vissza, mint az Aston Martin-szerű hűtőrács vagy az érdekes formájú fényszórók, és bár a belsejéről egyelőre nem láttunk képeket, valószínűleg az is legfeljebb anyaghasználatában és méretében különbözik majd egy Focus-belsőtől.

A kocsit Brazíliában egy 80 lóerős egyliteres és egy 111 lóerős másfél literes motorral fogják piacra dobni, de hogy Európába milyen motorválasztékkal és – ami a legfontosabb – milyen áron érkezhet meg, arról egyelőre semmilyen információt nem árultak el.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés