Azaz 2026-ban.

Az Olaszországot sújtó esőzések és az imolai versenypálya közelében lévő Santerno folyó áradása miatt törölték a múlt hétvégére tervezett Emilia-romagna-i Nagydíj teljes programját.

A zsúfolt versenynaptár miatt nem valószínű, hogy az idény során pótolják az elmaradt futamot, legalábbis abban egészen biztosak lehetünk, hogy a csapatok és pilótáik nem egyeznének bele, hogy lerövidítsék a nyári szünetüket az elmaradt nagydíj pótlása érdekében – vagyis idén sem jön össze a rekordhosszú idény. Ugyanakkor az Emilia-romagna-i Nagydíj szervezői (ACI) bíznak abban, hogy visszakapják az elmaradt imolai verseny megrendezésének lehetőségét, méghozzá 2026-ban.

De miért is 2026-ban? Azért, mert az ACI-nek 2025-ig van szerződése, amit reményeik szerint a mostani váratlan események miatt meghosszabbítanak egy extra évvel.

A Forma–1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az egy évre szóló szerződéshosszabbítás valós lehetőség, amivel foglalkozni fognak.

(Forrás: MTI, fotó: Tim Coronel)

Ez is érdekelhet:

Carlos Sainz egy nem alkuképes feltételhez kötötte a Ferraritól való eligazolást

Öt futam elég volt hozzá, hogy a teljes vérátömlesztés lehetőségén gondolkodjon el a francia istálló vezetősége – pilóta- és csapatfőnökcsere is lehet.

A távozó csapatfőnök: Jobb, ha befogom a számat

Franz Tost a távozásáról beszélt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés