Öt futam elég volt hozzá, hogy a teljes vérátömlesztés lehetőségén gondolkodjon el a francia istálló vezetősége – pilóta- és csapatfőnökcsere is lehet.

Az Alpine a szezonból eddig lement öt futam során mindössze 14 pontot szerzett, ami egyelőre igencsak karcsúnak tűnik ahhoz, hogy elérjék a kitűzött céljukat és az idény végén a negyedik helyen végezzenek a konstruktőrök között. Állítólag a francia istálló vezetése már most egy komoly vérátömlesztés lehetőségén gondolkodik. A pletykák ugyanis arról szólnak, hogy

mivel első sorban Otmar Szafnauer csapatfőnöknek tulajdonítják a gárda gyengélkedését, ezért őt elküldenék, helyére pedig a Ferrari korábbi vezetőjét, a motorzseninek tartott Mattia Binottót hoznák, akinek már ajánlatot is tettek.

Itt nem állna meg a dolog, merthogy a két versenyzőjével sem elégedettek a franciák – mondván: Esteban Ocon nem vált vezéregyéniséggé, Pierre Gasly pedig nem képes hozni egy topversenyző szintjét –, így felmerült a pilótaváltás lehetősége is.

Állítólag az Alpine már szemezget is egy másik pilótával, mégpedig Carlos Sainz Jr.-ral, akit a Ferraritól csábítanának el.

A spanyol sajtó szerint a 28 éves pilótával való tárgyalás még kezdeti stádiumban van, de „Sainz máris egy nem alkuképes feltételt szabott” az Alpine-hoz való igazolása kapcsán, amiről mindössze csak ennyit lehet tudni.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„A Ferrari legnagyobb problémáját a versenyzői jelentik”

Komolyan odaszóltak az autóra mutogató Ferrari-pilótáknak.

A távozó csapatfőnök: Jobb, ha befogom a számat

Franz Tost a távozásáról beszélt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
65% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés