Az új generációs Q5-ből is bemutatta a csúcsmodellt az Audi, és legyenek bármennyire is kegyvesztettek a dízelek, az újdonságot bizony TDI motor hajtja. Méghozzá nem is lassan.

Készült már SQ5 az előző szériából, és most az Audi középső szabadidő-terepjárójának jelenlegi generációjából is kijött a csúcsmodell. Az elődje dízel volt, a 3.0 TDI abban 313 lóerőre és 650 Nm-re volt képes. Az újdonság is a hathengeres dízelt kapja, de már 347 lóerővel és 700 Nm maximum nyomatékkal.

A nyolcfokozatú automata váltó és a quattro hajtás széria. A típus újdonsága a 48 voltos mild hibrid rendszer, aminek az akkumulátora a hátsó ülések alá került, egy erről hajtott elektromos meghajtású kompresszor is segíti a motort a turbó mellett.

Az SQ5 ezzel 5,1 másodperc alatt gyorsul százra és 250 km/óra a végsebessége, amit el is várhatsz egy ilyen sportváltozattól.

Az Audi szerint ugyanakkor 6,6 literes átlagfogyasztás is elérhető száz kilométeren, amiben szintén a mild hibrid rendszer segíti az SQ5-öt. Például 22 km/óra alá lassítva leállítja a motort, de menet közben akár 55 és 160 km/óra közötti tempónál is képes vitorlázni, egy időre le is állítva a motort, és töltve az akkumulátort.

Persze az SQ5 inkább a sportossága miatt érdekes, és ebben szerepet kap a három centivel ültetett futómű és a szériában is 20 colos, de felárért akár 21 colos kerék is.

Ez is érdekelhet:

Formába hozták, még pengébb lett a 400 lóerős Audi TT RS

Győrben készül az autó és az öthengeres motorja is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés