Helmut Marko beszélt róla.

A Red Bull évtizedek óta számos tehetséges pilótának adott lehetőséget, de a tanácsadójuk, Helmut Marko szerint van egy, aki mindenki másnál nagyobb tévedés volt. Így fogalmazott az Autosprint-nek adott interjújában:

„A legnagyobb hibám? Kétségtelenül Nyck de Vries. Nagyon jól teljesített a Williamsszel Monzában debütálásakor, de amint az AlphaTaurihoz került, nem tudott fejlődni. (...) Nálunk a stopper azt mutatta, hogy Nyck rossz választás volt. És ahogy próbált gyorsabb lenni, egyre több hibát követett el.”

A 2019-es F2-es bajnok Nyck de Vries 2023-ban kapott lehetőséget az akkor éppen AlphaTauri néven futó Racing Bullsnál, miután az előző idényben az Olasz Nagydíjon meglepően jól teljesített a Williamsszel a megbetegedő Alexander Albon helyetteseként. Később azonban nem tudta felvenni a tempót, és egyértelműen alulmaradt csapattársával, Cunoda Júkival szemben, a holland pilótát így az idény közepén le is váltották (helyére Daniel Ricciardo érkezett), ő pedig visszatért a Formula E-be, ott sem sikerült azonban felvennie a fonalat.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Több F1-csapat is szeretné leigazolni a Red Bulltól menesztett pilótát

Sergio Pérez még mindig kapós az F1-csapatok körében.

Verstappen utalást tett arra, hogy távozhat, és arra is, hová igazolhat

Max Verstappen nyilatkozata kissé sejtelmes, mégis egészen egyértelmű a célállomás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve