Május elején lesz Rotterdamban egy nagy hidrogénmobilitási rendezvény. Miért ne mennénk el ide egy hidrogénautóval? Csak 1500 kilométer!
Az akkumulátoros elektromos autózás már uncsi. Semmi tétje nincs beülni egy ilyen villanyautóba, és átszelni vele Európát. A gyorstöltő hálózat egyelőre bőven képes kiszolgálni a meglévő autóparkot, az út és az idő jól tervezhető. A Budapest–München is megvolt oda vissza két éve egy elektromos autóval gond nélkül. (Na jó: néhány kisebb gonddal.) De meg lehet-e járni Rotterdamot oda-vissza ugyanilyen egyszerűen, vagy talán az elvileg sokkal gyorsabb töltések miatt még gyorsabban hidrogénnel? Ezt fogjuk most kideríteni.
Miért pont Rotterdam?
Jó pár hete jött szembe a hír: május 9–11-én hidrogén-világkonferencia és kiállítás lesz Rotterdamban. Hol is van az? Az Északi-tenger partján, Hollandiában, a Gugli szerint 1431 kilométerre Budapesttől. De jó lenne elmenni megnézni! És ha megyünk, vajon el tudunk-e menni hidrogénautóval?
Mi is pontosan az a hidrogénautó?
Ha nem tudod, de érdekel, ez a 2019-es Rakéta-cikk ma is minden fontosat elmond róla.
Elvileg nincs akadálya egy ilyen túrának. A hidrogénalapú mobilitás ugyan még épp csak bontogatja szárnyait a magyar valóságban, de a Linde már telepített egy ideiglenes töltőállomást az Illatos úti telephelyén, a Toyota regionális vezérképviselete pedig beállított egy magyar rendszámú tesztautót a hazai autóparkjába. Szóval meg lehet próbálni: kezdjünk el telefonálgatni! Elkezdtünk. Lett autó (köszönjük, Toyota!), lett egy kis büdzsé is a projekthez (köszönjük, Toyota!), és lett bele annyi hidrogén is, amennyivel eljutunk Bécsig (köszönjük, Toyota!). Ha odáig eljutunk, már sima utunk lesz: az osztrák, de pláne a német hidrogénkút-hálózat már ma is megnyugtatóan sűrű, és szépen gyarapodik.
Miért pont a Mirai?
Bár tavaly egy nagyobb csinnadratta keretében több hidrogénautó is felbukkant a hazai utakon, jelenleg Magyarországon csak egy márka forgalmaz (elviekben) ilyen járművet. A Toyota úgy gondolta, hogy a hazai piac nyilvánvaló fejletlensége és felkészületlensége dacára homologizálja és felteszi az árlistára a második generációs Mirait. Homologizálta, feltette, és MIRAI–1 rendszámmal tart is egyet a demóflottában. Ez visz minket Rotterdamba.
A Lexus LS alapjaira épített, csaknem öt méter hosszú, kényelmes, nehéz, de csekély légellenállású szedán nagy testében három tartályban, összesen 141 liternyi térfogaton, 700 bar nyomáson 5,6 kg hidrogén fér el. Ezzel vegyes üzemben, normál használat mellett kb. 600 kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel. A helyigényes technika miatt a nagy kocsi csomagtere csak 321 literes, de a négy ülésen tényleg nagykocsis komfortban lehet elterpeszkedni.
A 185 lóerő és a 300 Nm elég lesz mindenre az úton. A kilenc másodperces 0–100 nem sportautós, de kimondottan dinamikus. Az Autobahnon pedig megnézzük, tényleg megvan-e a 175 km/órás végsebesség is.
Minden kezdet nehéz
Az előkészületek során le kellett győzni pár kisebb akadályt. Déja vúm van, mert amikor még az elektromos mobilitás bontogatta a szárnyait, ugyanilyen szenvedésekkel indult minden akkori kalandtúra. Kiderült, hogy az Illatos úti töltő most éppen műszaki okokból nem tudja a 700 bart, csak a felét, így fél tankkal kell elindulni Bécs felé. 282 km hatótáv, 245 km távolság: ennek azért össze kell jönnie!
Aztán, ahogy nézegettem az európai H2-autózást összefogó H2.Live weboldalán a töltőállomások térképét, feltűnt, hogy míg Ausztriában és Hollandiában, ahogy írják, simán ki lehet fizetni a meglepően drága, kilónként 24 eurós hidrogént, Németországban a szerencsére jóval olcsóbb, 13,85 eurós üzemanyag tankolását valami chipkártyával kell elindítani. Jaj! Nekem olyan nincs! Honnan is lenne?
Elindítottam a regisztrációt. Ment is rendben minden, amíg meg nem kaptam a visszaigazolást, hogy öt munkanapon belül megkapom a kártyát postán. Négy munkanappal az indulás előtt. Hoppá. Szerencsére sikerült meghekkelni a rendszert: a H2.Live sajtósai valahogy rávarázsoltak a mobilomra letöltött appra egy virtuális kártyát, amivel elvileg el tudom majd indítani a H2-kutakat.
Az már igazán semmiség, hogy észrevettem: a német határnál lévő első, passaui H2-kút pont az indulásunk napján áll le egy hétre karbantartásra. Elvileg el kell jutnunk a következőig, Regensburgig a bécsi hidrogénnel, de ha mégsem, legfeljebb Linznél rátankolunk, ott is van egy. Aztán hogy ez az egész így majd tényleg működik-e, hétfőn kiderül. Reggel indulunk (a cikk megjelenésekor már úton is vagyunk) – drukkoljatok!
A következő részben megnézzük, milyen egy tankolás egy osztrák és egy német, ott már teljesen hétköznapi hidrogénkúton.